Villámgyors gyömbéres keksz

Ez az a keksz, amit idén már négyszer elkészítettünk, mert ha a gyerekeknek este 6-kor jut eszükbe, hogy szeretnének sütni valamit, erre akkor is van idő. Legelőször gyömbérrel készítettük, de azóta próbáltuk már mézeskalács fűszerrel, illetve fahéj és szegfűszeg kombinációval, mindegyik szuper volt, variáljátok kedvetek szerint. Ami pedig szinte szuper, hogy kekszpecséttel remekül mintázható, mi is ilyennel készítettük.

Hozzávalók 2 tepsi kekszhez:

18 dkg liszt

12 dkg puha margarin

6 dkg cukor

2 tk. őrölt gyömbér (ez bármire lecserélhető, például őrölt fahéjra, őrölt szegfűszegre, vagy mézeskalácsfűszerre)

2 tojássárgája

Az összes hozzávalót gyors mozdulatokkal alaposan összegyúrjuk, majd 3-4 mm vastagra nyújtjuk és kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, majd 190 fokra előmelegített sütőben 10-15 percig sütjük.

További receptek:

Fokhagymás sajtkrém

Emlékszem ezt a kencét egy nagy baráti grillezés után ettük először még gyerekkoromban, Édesanyámék barátainál. Már nagyon tele voltunk és épp indultunk volna haza, amikor

Spekulatius krémes babka

A hideg idő mindig a kelt tésztás süteményeket, pékárukat hozza meg nálunk, és nagy kedvenc lett a babka, aminek különféle verzióival már találkozhattatok az oldalamon.

Medvehagymás pogácsa

#22 Múlt héten egy gulyásleves után úgy döntöttem csak pogácsát eszünk, és most mivel mással legyen ez bolondítva, mint friss medvehagymával. Nagyon ki kell használni

Fügés-őszibarackos pite áfonyával

Nálam a piteszezon ősszel érkezik el igazán, nyáron a könnyedebb túrós vagy joghurtos tortákat kedveljük, de ilyenkor ősszel egy-egy forró csésze teával szívesen fogyasztunk ilyen