Villámgyors gyömbéres keksz

Ez az a keksz, amit idén már négyszer elkészítettünk, mert ha a gyerekeknek este 6-kor jut eszükbe, hogy szeretnének sütni valamit, erre akkor is van idő. Legelőször gyömbérrel készítettük, de azóta próbáltuk már mézeskalács fűszerrel, illetve fahéj és szegfűszeg kombinációval, mindegyik szuper volt, variáljátok kedvetek szerint. Ami pedig szinte szuper, hogy kekszpecséttel remekül mintázható, mi is ilyennel készítettük.

Hozzávalók 2 tepsi kekszhez:

18 dkg liszt

12 dkg puha margarin

6 dkg cukor

2 tk. őrölt gyömbér (ez bármire lecserélhető, például őrölt fahéjra, őrölt szegfűszegre, vagy mézeskalácsfűszerre)

2 tojássárgája

Az összes hozzávalót gyors mozdulatokkal alaposan összegyúrjuk, majd 3-4 mm vastagra nyújtjuk és kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, majd 190 fokra előmelegített sütőben 10-15 percig sütjük.

További receptek:

Virslis-káposztás batyuk

Újabb uzsonnára vihető ötlet következik, ami szintén elkészíthető fél óra alatt vacsorára, és a maradék (persze, ha nem faljuk fel mindet egyszerre) csomagolható másnap az

Mézes-fahéjas szilvalekvár

Ha ősz, akkor nálunk a szilva jöhet minden mennyiségben, süteménybe, amit nemrég mutattam is Nektek, most pedig a kedvenc szilvalekvárom receptjét hoztam. A klasszikus, szatmári,