
Túrós mini fánkok diétás verzióban
A Kifőztük magazinnak köszönhetően volt szerencsém kipróbálni a Wise Pasta lisztkeverékeit, melyek közül így a farsangi szezonban először a fánkokhoz valót választottam. Ebben az évben
A Kifőztük magazinnak köszönhetően volt szerencsém kipróbálni a Wise Pasta lisztkeverékeit, melyek közül így a farsangi szezonban először a fánkokhoz valót választottam. Ebben az évben
Következzen egy újabb uzsisdoboz tipp. A leveles tészta mellett legutóbb kipróbáltam a friss pizzatésztát is, de nem pizza formájában, hanem egy újabb olyan ételt szerettem
Továbbra is szinte minden hétvégén előkerülnek a különféle „golyós” levesek nálunk, amiben a gyerekeknek sárgaborsót is el tudok rejteni, amit amúgy nem szívesen ennének meg,
Egy szuper új gép költözött be a konyhámba a Russel Hobbs jóvoltából, ami nem más mint egy lassúfőző edény, mellyel egyben szuvidálni is tudok. Csodálatos
Ígéretemhez híven, ezen a héten is mutatok egy olyan receptet, melyet az uzsonnásdobozba tehettek a gyerekeknek, de ha nincs iskolás korú gyerkőc a családban akkor
Nehéz igazán erős fokhagymát találni, de a Gerecse Szatyorban ezt a problémátokat is orvosolni tudjátok. Ezekben a fokhagymákban valóban van erő, és olyan mennyeien krémes
Nagyon szeretem a különféle rakott ételeket. Több érv is szól mellettük: egyrészt hamar elkészülnek, kevés vele az effektív feladat, van benne hús és rizs is,
Biztos sokatoknak okoz fejtörést a hétköznapokban, hogy mit is csomagoljunk a gyerekek uzsonnás dobozába, vagy, hogy mit együnk reggelire-vacsorára a néha már unalmas vaj-sonka-sajt kombináción
A karácsonyi sok-sok sütemény evés után lehet sokan édességre se bírtok nézni, de higgyétek el, ezért a pitéért megéri. A tészta fele teljeskiőrlésű lisztből készül,
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.