Francia tojásleves

#21
Lassan elfogy a levesreceptek tárháza nálam így a karantén 7. hetében. A gyerekek persze a paradicsomlevest akár minden nap megennék, de én azért szeretnék még újakat főzni és így nektek is ötletet adni. Kislányunk azt mondta legyen tojásleves, de a hagyományos verzió ebből is 2 héttel ezelőtt már volt nálunk étlapon, viszont eszembe jutott, hogy Anyukámmal elkészítettük ennek a francia verzióját, ami azon túl, hogy sokkal tojástakarékosabb, mert öt főnek összesen 4 tojás szükséges, mégis egy újabb színt visz a levesek közé, és még a sárgarépát is bele tudtam csempészni, nem mintha azt nem rágcsálnák a gyerekek szívesen csak úgy magában is.

Hozzávalók:
4 tojás
3 közepes répa
fél fej hagyma, vagy 2 szál újhagyma
1 nagy ek. mustár
fél citrom leve
1 ek. liszt
1 nagy ek. vaj
1 dl tejszín
só, bors
 
Elkészítési idő: 30 perc
A tojásokat keményre főzöm, majd lehűtöm, megpucolom és nagylukú reszelőn lereszelem. Meghámozom a répát, amit szintén hasonló módon lereszelek. A vajat megolvasztom, majd hozzákeverek fél ek. lisztet, amiből rántást készítek, majd a finomra aprított hagymát és a répát hozzáadom, felöntöm 0,8 – 1 liter alaplével vagy vízzel, attól függően, mennyire szeretném sűrűnek a levest. Hozzáadom a mustárt, a citromlevet, sózom, borsozom, belekeverem a lereszelt tojásokat. A maradék fél ek. lisztet elkeverem a tejszínnel csomómentesen, egy keveset hozzáadok a leves levéből, és lassan csurgatva, folyamatosan hozzákeverem, hogy ne csapódjon ki. Egyet forralok rajta, és már kész is.

További receptek:

Pizzás háromszögek

Nem fogytam ki az uzsisdobozos ötletekből, most újból egy sós verziót hoztam nektek, ami egy pizzás háromszög. Ennek is a friss leveles tészta az alapja,

Málnás-mandulás minimuffin

Nemrégiben egy kerti partira voltunk hivatalosak, ahova sütit vittünk magunkkal. Sós vonatkozásban egyértelmű volt, hogy a mindenki által kedvelt túrós pogácsámat viszem, de édesben olyat

Házi granola

A reggeli a napunk egyik legfontosabb étkezése, amit sosem szabad elhagyni, de jó dolog, ha változatosan tudunk erre is ételeket kitalálni. A gyerekek nálunk előszeretettel