Sütés nélküli epres mini sajttorták

Sütés nélküli mini sajttortákat készítettem, mert volt egy kis maradék natúr sajtkrémem itthon, ami desszert után kiáltott.

Nagyon szeretem a sajttortát, de a sütős verzióhoz ez a mennyiség kevés volt, és most nem is volt kedvem annyi ideig várni, míg elkészül, illetve könnyedebb verziót szerettem volna készíteni, amihez se tejszín, se semmilyen plusz fixáló nem szükséges. Így viszont a krém lágy maradt, ami minket egyáltalán nem zavart, de emiatt ez pohárdesszertnek is elkészíthető, a kekszes alapból akkor a kókuszolaj ki is hagyható, csak egyszerűen tördeljük a poharak aljába, és erre jön a sajtkrémes réteg, majd az eper.

Egy gyors krémleveses ebéd után pedig nyugodtan desszertként is megehetünk egyet ebből.

Hozzávalók 3 darabhoz:

az alaphoz:

  • 10 dkg teljeskiőrlésű, cukormentes zabkeksz
  • 7 dkg olvasztott kókuszolaj

a krémhez:

  • 20 dkg natúr, light sajtkrém
  • 2 ek. görög joghurt
  • 1 citrom reszelt héja
  • 3 dkg datolyacukor

a díszítéshez:

  • eper
  • reszelt citromhéj

Elkészítési idő:

10 perc

Elkészítés:

A kekszet késes aprítóban ledaráljuk, majd összekeverjük az olvasztott kókuszzsírral, és a formák aljába nyomkodjuk és hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a tölteléket.

A sajtkrémet elkeverjük a joghurttal, a citrom reszelt héjával és a datolyacukorral, majd a kissé megszilárdult kekszes kosarak közepébe töltjük, tetejét pedig eperrel és reszelt citromhéjjal díszítjük.

Néhány órára érdemes hűtőbe tenni fogyasztás előtt, hogy összeérjenek az ízek, de azonnal is fogyasztható.

Oszd meg ismerőseiddel!

Vélemény, hozzászólás?