Zöldfűszeres ricottakrém mikrozöldségekkel és egy új együttműködés

Ebben a receptben nem  kifejezetten maga az étel a nagy dolog, legalábbis számomra, hanem az az együttműködés, ami mögötte áll. Városunkban megalakult a Gerecse Szatyor Bevásárló Közösség, mely egy szerintem szuper kezdeményezés. A környékbeli termelőket kötik össze azokkal a vevőkkel, akik a fenntarthatóságot szem előtt tartva igyekeznek fogyasztani. A közösség működését egy webáruház segíti, ahol a Szatyor termelőinek termékei közül vásárolhatunk minden szerdán éjfélig, mely után a rendeléseinket a pénteki napon tudjuk átvenni, vagy kérhetünk kiszállítást is.

Ahol én részese lettem ennek a közösségnek, az az, hogy minden héten mutatok Nektek egy olyan ételt és természetesen hozzá tartozó receptet, melyet többségében, vagy akár teljes mértékben a Szatyorból vásárolt hozzávalókból készítek el, tehát ha kedvetek van elkészíteni, Tőlük mindent be tudtok szerezni. Ennek megkönnyítése érdekében az adott termelőket is feltüntetem Nektek a hozzávalók között, hogy könnyebben megtalálhassátok a webáruházban is.

Remélem egyre többekhez eljut majd ennek a közösségnek a híre, vásároljatok bátran, én pedig hozom az ötleteket, hogy miket tudtok ezekből az alapanyagokból elkészíteni, legyen szó gyors és tápláló reggeliről, kiadós, vagy akár ünnepi ebédről, délutáni süteményről, vagy könnyű vacsoráról.


Hozzávalók 4 személyre:

15 dkg ricotta – Paci Boci Farm

1 ek. joghurt

1 kis csokor petrezselyem

2 szál újhagyma

só, bors

2 db Bio hagymás klasszik bagett – Piszkei Öko Kft.

1/2 kisebb doboz (25 g) mikrozöldség mix – Molnár Csaba őstermelő

 

Egy villával összetöröm a ricottát, majd simára keverem a joghurttal. Felaprítom a petrezselymet és az újhagymát, majd sóval és borssal fűszerezem a krémet. A bagetteket ferdén felszeletem, megkenem a zöldfűszeres ricotta krémmel, majd a tetejére halmozom a különféle csírákat. Tökéletes reggeli, mely egész délelőttre eltelíti a gyomrotokat.

További receptek:

Pulled pork szendvics

Egy szuper új gép költözött be a konyhámba a Russel Hobbs jóvoltából, ami nem más mint egy lassúfőző edény, mellyel egyben szuvidálni is tudok. Csodálatos

Őszi fűszeres almás sajttorta

Őszi, mert bizony még ősz van. Én nem szeretném idő előtt elkezdeni a karácsonyt itthon, a gyerekekkel még elég hosszú az őszi bakancslistánk, és utána

Kolbászos-sajtos sült nudli

Régóta kacérkodtam a házi burgonya alapú tészták készítésével, de eddig sosem éreztem magamban erőt, hogy nekilássak. Múlt héten ismét kiürült egy lekváros üveg, amit már