Tejszínes hagymakrémleves

A gyerekek által „golyósnak” nevezett levesek továbbra is szinte minden héten előkerülnek nálunk. Hagymalevest már több alkalommal készítettem, és a hagyma pucolásával még nem is igazán volt gondom, de az aprításával annál inkább, mert ehhez nem kis mennyiségről van szó. Mióta azonban késes aprítót használok ehhez a feladathoz, sokkal szívesebben állok neki minden hagymás ételnek, mert egy pillanat alatt elkészülnek, és egyetlen könnycseppbe sem kerül.

A recept megjelent a márciusi Kifőztük magazinban, melyhez a 3 az 1-ben botmixert a Russell Hobbs biztosította.


Hozzávalók 4 személyre:

3 nagyobb fej vöröshagyma

4 gerezd fokhagyma

olaj

1,5 l zöldségalaplé vagy víz 

só

frissen őrölt színesbors

½ teáskanál szerecsendió

1 teáskanál majoránna

2 dl tejszín

2 púpozott evőkanál keményítő

levesbetéthez: 

4 szelet kenyér

3 dkg sajt

Elkészítési idő: 30 perc

 

A vöröshagymákat és a fokhagymákat késes aprítóban felaprítom, majd kevés olajon megdinsztelem és felöntöm az alaplével. Sóval, borssal, szerecsendióval és majoránnával fűszerezem és 15 percig főzöm, majd botmixerrel pürésítem a levest. Habverővel elkeverem a keményítőt a tejszínnel, majd óvatosan a leveshez keverem és felforralom.

A sajtot lereszelem és mindegyik szelet kenyeret megszórom vele, majd előmelegített, 200°-os, légkeveréses sütőben 10-15 percig pirítom és a leves mellé tálalom.

További receptek:

Focaccia

Régóta vágytam egy jó focccia-ra, de valahogy mindig a pizza vonalon maradtunk, vagy ha szendvicsalapot szerettem volna készíteni, akkor más pékárut készítettem, mint császárzsemlét, kiflit

Szilvás lepény

Az ősz nem múlhat el szilvás sütemény nélkül. Szeretem a klasszikus pitét, a krémes töltelékes szépen díszített verziót, de ha csak gyorsan vágyok valamilyen könnyű

Korpás zsemle

Ez a zsemle ismét úgy debütált, hogy Férjem keresztszülei aludtak nálunk, és ilyenkor méginkább szeretem reggel frissen sütni a pékárut, de persze nem szeretek hozzá

Epres galette

#35 Íme egy villámgyors epres süti, amit igazából bármilyen más gyümölcsből is el tudtok készíteni a nyár folyamán, csak a képzelet szab határt a különféle