Tejszínes hagymakrémleves

A gyerekek által „golyósnak” nevezett levesek továbbra is szinte minden héten előkerülnek nálunk. Hagymalevest már több alkalommal készítettem, és a hagyma pucolásával még nem is igazán volt gondom, de az aprításával annál inkább, mert ehhez nem kis mennyiségről van szó. Mióta azonban késes aprítót használok ehhez a feladathoz, sokkal szívesebben állok neki minden hagymás ételnek, mert egy pillanat alatt elkészülnek, és egyetlen könnycseppbe sem kerül.

A recept megjelent a márciusi Kifőztük magazinban, melyhez a 3 az 1-ben botmixert a Russell Hobbs biztosította.


Hozzávalók 4 személyre:

3 nagyobb fej vöröshagyma

4 gerezd fokhagyma

olaj

1,5 l zöldségalaplé vagy víz 

só

frissen őrölt színesbors

½ teáskanál szerecsendió

1 teáskanál majoránna

2 dl tejszín

2 púpozott evőkanál keményítő

levesbetéthez: 

4 szelet kenyér

3 dkg sajt

Elkészítési idő: 30 perc

 

A vöröshagymákat és a fokhagymákat késes aprítóban felaprítom, majd kevés olajon megdinsztelem és felöntöm az alaplével. Sóval, borssal, szerecsendióval és majoránnával fűszerezem és 15 percig főzöm, majd botmixerrel pürésítem a levest. Habverővel elkeverem a keményítőt a tejszínnel, majd óvatosan a leveshez keverem és felforralom.

A sajtot lereszelem és mindegyik szelet kenyeret megszórom vele, majd előmelegített, 200°-os, légkeveréses sütőben 10-15 percig pirítom és a leves mellé tálalom.

További receptek:

Rote Grütze

A Rote Grütze receptet két éve próbálom nektek megmutatni, de első évben elfelejtettem a szezonális gyümölcsökkel lefotózni, és mire észbe kaptam, már nem tudtátok volna

Gombás-spenótos lasagne

A lasagne nálunk gyakori vendég, ha hétvégén szeretnénk tésztás ételt enni, mert mégsem olyan egyszerű, sokkal mutatósabb, mint egy sajtos-tejfölös vagy egy mákos tészta és

Gombafasírt snidlinges mártogatóssal

Ismét böjti időszakban vagyunk, és ha rákerestek az ilyen jelzővel ellátott receptekre az oldalamon, nagyon sokat találtok, de most hoztam egy újabb gomba alapú fogást,

Házi granola

A reggeli a napunk egyik legfontosabb étkezése, amit sosem szabad elhagyni, de jó dolog, ha változatosan tudunk erre is ételeket kitalálni. A gyerekek nálunk előszeretettel