Lazac wellington

Szenteste mióta Feleség vagyok minden évben a Férjem által hozott hagyományos vacsorát készítjük el, ami rántott hal, hagymás tört krumplival és burgonyasalátával, de minden évben azért igyekszem valami kis újdonságot belecsempészni a menübe mind az előétel, mind a főétel vonatkozásában. Ez a lazac wellington pont egy ilyen verzió a főételre, és ami ebben is a jó hír, hogy egészen a sütésig már délután elő lehet készíteni az egészet, így az ajándékbontás során elegendő csak bekapcsolni a sütőt és megvárni míg megsül a hal.
 

Hozzávalók 2 személyre:

1 csomag készre nyújtott leveles tészta (27,5 dkg)

30 dkg lazacfilé

15 dkg leveles spenót

frissen őrölt fekete bors

2 gerezd fokhagyma

2 evőkanál natúr sajtkrém

1 tojás

1 ek. méz

1 ek. olaj

1/2 tk. Cayenne-bors

1/2 tk. őrölt gyömbér

 

Elkészítési idő: 30+30 perc

Sütési hőfok: 180° 

 

A pác összetevőit egy villával elkeverem, majd a lebőrözött lazacot egy ecsettel mindkét oldalán alaposan bekenegetem és 15 percig szobahőmérsékleten állni hagyom.  Felhevítek egy serpenyőt, amiben megdinsztelem az áttört fokhagymákat, majd rádobom a spenótleveleket, igény szerint sózom és borsozom. Amikor összeestek a levelek félrehúzom, és ha már egy picit kihűlt, belekeverem a sajtkrémet. A leveles tésztát kitekerem, majd a spenótos töltelék felét ráhalmozom, erre fektetem a lazacot, amit bevonok a maradék töltelékkel és ráhajtom a tésztát. Villával körbenyomkodom, majd a kimaradt tésztából kiszúrt tésztadarabbal díszítem, és az egészet lekenem a kissé felvert tojással. Légkeveréses sütőben 25-30 perc alatt készre sütöm.

Tipp: amennyiben több személyre szeretnétek elkészíteni ezt az ételt, és sikerül egy nagyobb egész darab lazacot beszereznetek, akkor érdemes egy leveles tészta lapra fektetni a halat a spenótos töltelékkel együtt, majd erre kell ráhelyezni egy másik leveles tésztát, és körben összenyomkodva összeilleszteni őket. A sütési idő így pár perccel több lehet, a lényeg, hogy a tészta kívül legyen szép aranysárga.

További receptek:

Fügés-őszibarackos pite áfonyával

Nálam a piteszezon ősszel érkezik el igazán, nyáron a könnyedebb túrós vagy joghurtos tortákat kedveljük, de ilyenkor ősszel egy-egy forró csésze teával szívesen fogyasztunk ilyen

Humusz

Az utolsó böjti hétre hozok Nektek azért még pár húsmentes receptet, mert sokszor nekem is fejtörést okoz, hogy miket készítsek húsmentesen, hogy változatos is legyen,

Kinder Maxi King torta

Egy héttel ezelőtt ígértem Nektek ezt a tortát, de kicsit összecsaptak a fejem felett a hullámok egy új kutyuscsaládtag érkezése, valamint az online tanulás szépségei

Eperkrémleves túrófánkkal

#34 Már nagyon rég szerettem volna másfajta gyümölcsből is készíteni gyümölcslevest, mint a meggy, de mivel a családban hatalmas meggyfák vannak, így kézenfekvő volt mindig