Lazac wellington

Szenteste mióta Feleség vagyok minden évben a Férjem által hozott hagyományos vacsorát készítjük el, ami rántott hal, hagymás tört krumplival és burgonyasalátával, de minden évben azért igyekszem valami kis újdonságot belecsempészni a menübe mind az előétel, mind a főétel vonatkozásában. Ez a lazac wellington pont egy ilyen verzió a főételre, és ami ebben is a jó hír, hogy egészen a sütésig már délután elő lehet készíteni az egészet, így az ajándékbontás során elegendő csak bekapcsolni a sütőt és megvárni míg megsül a hal.
 

Hozzávalók 2 személyre:

1 csomag készre nyújtott leveles tészta (27,5 dkg)

30 dkg lazacfilé

15 dkg leveles spenót

frissen őrölt fekete bors

2 gerezd fokhagyma

2 evőkanál natúr sajtkrém

1 tojás

1 ek. méz

1 ek. olaj

1/2 tk. Cayenne-bors

1/2 tk. őrölt gyömbér

 

Elkészítési idő: 30+30 perc

Sütési hőfok: 180° 

 

A pác összetevőit egy villával elkeverem, majd a lebőrözött lazacot egy ecsettel mindkét oldalán alaposan bekenegetem és 15 percig szobahőmérsékleten állni hagyom.  Felhevítek egy serpenyőt, amiben megdinsztelem az áttört fokhagymákat, majd rádobom a spenótleveleket, igény szerint sózom és borsozom. Amikor összeestek a levelek félrehúzom, és ha már egy picit kihűlt, belekeverem a sajtkrémet. A leveles tésztát kitekerem, majd a spenótos töltelék felét ráhalmozom, erre fektetem a lazacot, amit bevonok a maradék töltelékkel és ráhajtom a tésztát. Villával körbenyomkodom, majd a kimaradt tésztából kiszúrt tésztadarabbal díszítem, és az egészet lekenem a kissé felvert tojással. Légkeveréses sütőben 25-30 perc alatt készre sütöm.

Tipp: amennyiben több személyre szeretnétek elkészíteni ezt az ételt, és sikerül egy nagyobb egész darab lazacot beszereznetek, akkor érdemes egy leveles tészta lapra fektetni a halat a spenótos töltelékkel együtt, majd erre kell ráhelyezni egy másik leveles tésztát, és körben összenyomkodva összeilleszteni őket. A sütési idő így pár perccel több lehet, a lényeg, hogy a tészta kívül legyen szép aranysárga.

További receptek:

Fahéjas babka

Kalácsot nagyon régóta sütök itthon, régebben csak húsvétkor, majd egyik évben Férjem megkérdezte, hogyha ilyenkor egy délután alatt megsütöm az egész család kalács adagját, ami

Mézeskalács torta

Még mindig tart az idei Telepocak karácsonyra akció, amellyel egy több mint 50 süteményes receptet tartalmazó e-bookot vásárolhattok meg, mindössze 1.000 Ft-ért, mellyel egy rászoruló

Zöldségkrémes kamu rizottó

Ismét egy olyan recept, amiben a gyerekek számára is eladható lesz olyan zöldség, amit amúgy eszükbe se jutna még csak megkóstolni sem. A turmix a legnagyobb