Darált húsos raguval töltött édesburgonya hajó

Tavalyelőtt, amikor egy nagyobb diétázós időszakban voltunk benne, kipróbáltunk jó pár 160 grammos diétás receptet, és az édesburgonyával is ekkor kerültünk közelebbi viszonyba. Azelőtt nem igazán ettünk, nyilván ismerni ismertem, de nem készítettem belőle semmit. Azóta viszont gyakori vendég lett a konyhámban, a krémleveseket kifejezetten szereti belőle az egész család, és itt is mutattam már jó pár receptet. Most egy töltött verzió készült, melynek eredeti receptjét a Nők Lapja Konyhában találtam, de azért sok helyen átalakítottam az itthoni hozzávalók alapján, és jelentem, alig tudtuk abbahagyni. Hamar megvolt, szóval hétköznap is könnyedén elkészíthető.
Hozzávalók:
2 nagyobb édesburgonya
só, bors
2 fej vöröshagyma
1 piros kaliforniai paprika
1 ek. mustár
40 dkg darálthús (én sertés és marha húst használtam vegyesen)
2 dl főzőtejszín
10 dkg reszelt sajt (valamilyen pikánsabb ízű, pl.: parmezán)
Elkészítési idő: 1 óra 20 perc
Sütési hőfok: 140-180°
Az édesburgonyákat alaposan megmosom, félbe vágom, sózom, majd 140°-on egy órát sütöm. Közben elkészítem a húsos ragut. Az aprított hagymát megdinsztelem, hozzáadom az apró kockákra vágott paprikát és azt is kicsit pirítom, majd belekeverem a mustárt és a darált húst, amit szintén lepirítok. Sózom, borsozom, felöntöm a tejszínnel és összeforralom. 
A burgonyákat közben kiveszem és benyomkodom a tetejüket, hogy üreget tudjak kialakítani, beletöltöm a húsos ragut, megszórom a tetejét sajttal és 180°-on további 10 percig sütöm.

További receptek:

Sült kacsamell snidlinges burgonyaszufléval

Márton napját gyerekként sosem ünnepeltük meg, először akkor ettünk ilyenkor libát, amikor elkezdtem a Lidl szakácskönyvek receptjeit végigfőzni. Ekkor egyből kétféle libás ételt is készítettem,

Dagasztás nélküli szuper kenyér

Rengeteg klassz receptet és ötletet láttam már Szotyi Művek Bea oldalán, a legutóbbi szendvicskenyér ötlete is tőle származott, és most egy újabb kenyér következett, ami

Túrós mini fánkok diétás verzióban

A Kifőztük magazinnak köszönhetően volt szerencsém kipróbálni a Wise Pasta lisztkeverékeit, melyek közül így a farsangi szezonban először a fánkokhoz valót választottam. Ebben az évben

Caprese portobello

Folytatódjon a gombás receptek sora, ezúttal egy töltött verziót mutatok Nektek. Szerepelt már itt a blogon egy juhtúrós szalonnás verzió korábban, de most egy kicsit