Darált húsos raguval töltött édesburgonya hajó

Tavalyelőtt, amikor egy nagyobb diétázós időszakban voltunk benne, kipróbáltunk jó pár 160 grammos diétás receptet, és az édesburgonyával is ekkor kerültünk közelebbi viszonyba. Azelőtt nem igazán ettünk, nyilván ismerni ismertem, de nem készítettem belőle semmit. Azóta viszont gyakori vendég lett a konyhámban, a krémleveseket kifejezetten szereti belőle az egész család, és itt is mutattam már jó pár receptet. Most egy töltött verzió készült, melynek eredeti receptjét a Nők Lapja Konyhában találtam, de azért sok helyen átalakítottam az itthoni hozzávalók alapján, és jelentem, alig tudtuk abbahagyni. Hamar megvolt, szóval hétköznap is könnyedén elkészíthető.
Hozzávalók:
2 nagyobb édesburgonya
só, bors
2 fej vöröshagyma
1 piros kaliforniai paprika
1 ek. mustár
40 dkg darálthús (én sertés és marha húst használtam vegyesen)
2 dl főzőtejszín
10 dkg reszelt sajt (valamilyen pikánsabb ízű, pl.: parmezán)
Elkészítési idő: 1 óra 20 perc
Sütési hőfok: 140-180°
Az édesburgonyákat alaposan megmosom, félbe vágom, sózom, majd 140°-on egy órát sütöm. Közben elkészítem a húsos ragut. Az aprított hagymát megdinsztelem, hozzáadom az apró kockákra vágott paprikát és azt is kicsit pirítom, majd belekeverem a mustárt és a darált húst, amit szintén lepirítok. Sózom, borsozom, felöntöm a tejszínnel és összeforralom. 
A burgonyákat közben kiveszem és benyomkodom a tetejüket, hogy üreget tudjak kialakítani, beletöltöm a húsos ragut, megszórom a tetejét sajttal és 180°-on további 10 percig sütöm.

További receptek:

Őszi fűszeres almás sajttorta

Őszi, mert bizony még ősz van. Én nem szeretném idő előtt elkezdeni a karácsonyt itthon, a gyerekekkel még elég hosszú az őszi bakancslistánk, és utána

Póréhagymás burgonyakrémleves

Mert hétvégén mindig kell egy leves, és ha krémleves az csak annál jobb, legalábbis nálunk. „Anyuci! Van bele golyó?” – hangzik folyton a kérdés, és

Sajtos stangli kovászosan

Ismeritek azt a fajta sajtos stanglit, aminek az illatát már a boltba belépéskor érzitek? Nos, ez az a stangli. Mikor elkezdtem itthon pékárut sütni, tudtam,

Spenótos kéksajtos canneloni

Nagyon nagyon szeretem a tésztákat, erre itt az oldalamon is elég sokféle verziót mutattam már nektek, de canneloni receptet nem hoztam még, pedig valahányszor olasz