Fűszeres ricottával töltött édesburgonyahajó

Azzal, hogy elindult az év, újra lehet rendelni a Gerecse Szatyorból is, ahonnan ezeket a számomra különleges lila színű édesburgonyákat kaptam. Tudtam, hogy olyan ételben szeretném felhasználni, ahol meg tudom mutatni csodaszép lila színét is, így elsőre a töltött verzióra esett a választásom, de vannak még vele ötleteim és itthon is van még belőle, így ezeket is mutatom majd. Természetesen a klasszikus narancssárga verzióból is elkészíthető, az ízélményen semmit nem változtat és mindössze 5 hozzávaló segítségével varázsolhatunk egy komplett ebédet, melyek közül a metélőhagyma kivételével mindent a Gerecse Szatyorból be is tudtok szerezni.

Hozzávalók 4 személyre:

4 közepes méretű édesburgonya

125 g kolozsvári szalonna felkockázva

20 dkg ricotta

1 gerezd fokhagyma

1 kis csokor metélőhagyma

só, bors

Elkészítési idő: 1,5 óra


A burgonyákat alaposan megmosom, félbe vágom, majd egy sütőpapírral bélelt tepsire helyezem őket. Megsózom és 140°-os, légkeveréses sütőbe tolom, ahol 1 órán keresztül sütöm.

Ez idő alatt elkészítem a tölteléket. A szalonnát lepirítom, majd kicsit lecsepegtetem. A ricottához hozzáadom az áttört fokhagymát, a metélőhagymát, belekeverem a lepirított szalonnát, majd ízlés szerint sózom és borsozom. 

Amint megsültek az édesburgonyák, villával megszurkálom őket és kicsit benyomkodom a belsejüket, hogy ide lehessen kanalazni a tölteléket, amit egyenlően elosztok a „hajókban”. Feljebb emelem a sütő hőmérsékletét 180°-ra és további 10 percig sütöm őket, hogy kicsit megpiruljanak, ha szeretnénk, egy kevés reszelt sajttal is megszórhatjuk a tetejüket. Amikor elkészült tejföllel tálaljuk.

További receptek:

Sütőtökös gnocchi

Jó pár recepttel korábban mutattam nektek a házi készítésű nudlijaimat, amikor említettem, hogy háromféle receptet készítettem. Eddig nem oszthattam meg Veletek a másik kettőt, mert

Fahéjas babka

Kalácsot nagyon régóta sütök itthon, régebben csak húsvétkor, majd egyik évben Férjem megkérdezte, hogyha ilyenkor egy délután alatt megsütöm az egész család kalács adagját, ami

Paradicsomos káposzta

#13 Nem vagyok egy nagy főzelék rajongó, de igazából azért nem, mert nem érzem, hogy túl jól tudnám elkészíteni ezeket az ételeket. A rántás alapú

Fűszeres narancslikőr

Ezennel megnyitom a karácsonyi receptek sorát az oldalamon, melyek között találtok majd levest, főételt, süteményt, és gasztroajándékot is, na de nézzük sorjában.  Narancslikőrt évek óta