Bejglipuding

A karácsonyi sütemények között szinte elsőként készül el mindig a bejgli, na jó, talán a mézeskalács megelőzi, de ez sem biztos. Szóval már 22-23-án biztosan készen vannak a jól teletöltött rudak, melyek bármennyire is vigyázok rájuk, bizony Szilveszterre már igencsak megszáradnak. Azért sikerült még néhány ép szeletet megmentenem, amik nem voltak felvágva, hanem egyben hagytam őket, de a maradékokat minden vendégeskedés után dobozba tettem és betettem a hűtőbe.

Nagyikám egy hatalmas adag lencselevessel ajándékozott meg minket elsejére, ami után semmi erőm nem volt már főzni így az évvégi élelmiszer dömping után, de ugye semmit se szeretnék kidobni, így született meg a kalácspuding alapján a bejglipuding ötlete. Lekvárt ugyan nem tettem bele, „csak” egy jó adag vanília sodóval öntöttem le és sütöttem össze, de Kislányunk és kisebbik Fiunk, akik amúgy hozzá sem érnek a bejglihez, ezt nagy bőszen kanalazták, hogy milyen finom, és laktató. Ízre nagyon hasonlít a mákos gubára, amit karácsonykor már ettünk, de ebben jóval több mák volt, amit én nagyon szeretek, csak utána irány fogat mosni.

Hozzávalók:

  • 12 szelet bejgli
  • kevés vaj az edény kikenéséhez

a vanília sodóhoz:

  • 2 tojássárgája
  • 3 evőkanál cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 teáskanál keményítő
  • 4 dl tej

Elkészítési idő:

30 perc

Sütési hőfok:

180 °

Elkészítés:

Egy hőálló tálat kivajazunk, majd egymásra ferdén fektetve elhelyezzük benne két oszlopban a bejgli szeleteket.
 
A vanília sodóhoz egy habverő segítségével összekeverjük a tojások sárgáját, a cukrot, a vaníliás cukrot, a keményítőt és felöntjük tejjel, majd közepes lángon addig főzzük, míg picit besűrűsödik. A kétharmadát ráöntjük a bejglikre és 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 20 percig sütjük. A maradék vanília sodóval tálaljuk.
Oszd meg ismerőseiddel!

Vélemény, hozzászólás?