Sajtos-túrós rudak

Mostanában, ha valamilyen családi ünnepség, baráti összejövetel van nálunk -ezt persze a jelenlegi helyzet annyira nem segíti elő, de nyáron volt még rá példa-, akkor mindig ezt a sajtos pogácsa receptet használom. A legkisebb kiszúróval szoktam készíteni, hogy valóban egy-egy falat legyen csak, ami ugyan elég veszélyes, de kiváló sörkorcsolya, nassolnivaló, vagy uzsonna. 

A héten amíg legkisebbünk aludt gyorsan begyúrtam a tésztát, a hűtőben pihentettem, amíg mindenkit összeszedtem az iskola-ovi körutunk során, majd a gyors tanulás után a fiúkkal kinyújtottam, én most kivételesen rudakat vágtam belőle, kislányunk megszórta sajttal, így ugyan Apukájuk 2 napja azt hajtogatja, hogy életem legfinomabb túrós rúdjait sütöttem, az egész csapat kikéri magának, hogy ez közös munka volt, és igazuk is van.

 

Hozzávalók 2 tepsihez:

25 dkg túró

25 dkg puha margarin

25 dkg liszt

1 tojás

1 csomag sütőpor

1 evőkanál só

1 tojás a kenéshez

10 dkg reszelt trappista sajt

 

 

Összegyúrom egy edényben az összes hozzávalót, majd fóliába csomagolva legalább 20 percre (de ez lehet akár egy teljes nap is) hűtőbe teszem a tésztát. Egy alaposan lisztezett felületen ujjnyi vastagra nyújtom, háromba hajtom, fordítok rajta 90°-ot, és újra kinyújtva még kétszer megismétlem ezt a hajtogatási folyamatot.

A tésztából rudakat vágok, megkenem a felvert tojással (amit sózok), megszórom reszelt sajttal, majd sütőpapírral bélelt tepsire fektetem őket és 180°-on 20 perc alatt légkeveréses sütőben megsütöm.

Tipp: Természetes általában pogácsa formájában készül ez a recept, ami nyilván macerásabb, de mivel a legkisebb szaggatóval szoktam csinálni, úgy fogy, hogy alig győzi mindenki kapkodni, hogy neki is jusson belőle.

További receptek:

Sajtos stangli kovászosan

Ismeritek azt a fajta sajtos stanglit, aminek az illatát már a boltba belépéskor érzitek? Nos, ez az a stangli. Mikor elkezdtem itthon pékárut sütni, tudtam,

Tejszínes-kukoricás csirke

#1 Számunkra az itthoni karantén egyenlőre nem sokat változtatott a bevásárlási és étkezési szokásainkon, mert eddig is hetente egyszer jártunk bevásárolni, azon kívül csak a

Csirke cacciatore

Amikor este a vacsora után még eszünkbe jut, hogy holnapra ebédet kellene főzni, igazi segítség tud lenni egy lassúfőző , ha jó alapanyagokkal van tele