Pulled pork szendvics

Egy szuper új gép költözött be a konyhámba a Russel Hobbs jóvoltából, ami nem más mint egy lassúfőző edény, mellyel egyben szuvidálni is tudok. Csodálatos érzés, hogy este miután lefektettük a gyerekeket összekészítek mindent az edénybe, alvás előtt bekapcsolom és reggelre kész is az ebéd, ami a melegen tartó funkciónak köszönhetően ki se hűl, mire leülünk ebédelni. 

Az első étel amit elkészítettem egy pulled pork volt, erre már régóta vágytam, és nem is csalódtam egy cseppet sem. Természetesen sütőben is elkészíthető a lassan sült sertés, ez esetben egy fedeles edénybe szükséges helyezni a húst, vagy fedjük le alufóliával és előmelegített, 120 fokos, légkeveréses sütőben süssük 4-5 órán keresztül. A hús mennyisége több mint 4 személyre elegendő, de nem érdemes kisebb adagot készíteni, hiszen remekül fagyasztható, illetve sokféleképpen felhasználható, akár tortillalapba tekerve, akár pizzafeltétként vagy húsos saláta alapjaként.

A recept megjelent a februári Kifőztük gasztromagazinban. A lassúfőzőt a Russell Hobbs biztosította.

Hozzávalók 4 személyre:

1 kg filézett sertéscomb

a fűszerezéshez:

4 teáskanál só

1 teáskanál frissen őrölt bors

½ teáskanál őrölt kömény

2 teáskanál paradicsompüré

3 evőkanál cukor

1 teáskanál cayenne bors

1 teáskanál piros fűszerpaprika

1 teáskanál oregánó

2 evőkanál olaj

2 evőkanál szójaszósz

1 evőkanál Tokaji balzsamecet

3 evőkanál víz

a mártáshoz:

1 dl tejföl

2 dl majonéz

2 evőkanál mustár

1 teáskanál szárított kapor

só

½ teáskanál frissen őrölt bors

4 közepes méretű csemegeuborka

½ fej lilahagyma

1 citrom leve

az összeállításhoz:

4 ciabatta

10 dkg kéksajt

saláta

 

A fűszereket, a paradicsompürét, a szójaszószt, a balzsamecetet, az olajat és a vizet összekeverem, majd alaposan bedörzsölöm vele a megtisztított sertéscombot. Lassúfőzőbe teszem és 12 órán keresztül ebben főzöm-sütöm. Amikor elkészül a hús, kiemelem a szaftjából és két villával teljesen szétbontom, majd annyi szószt adok hozzá, amitől kellően szaftos marad a hús.

A mártáshoz összekeverem a tejfölt, a majonézt és a mustárt, majd fűszerezem. Apró kockákra vágom a csemegeuborkát és a lilahagymát, amit szintén a szószhoz keverek, majd a citrom levével savanyítom az egészet.

Összeállítom a szendvicseket: megpirítom a félbe vágott ciabattákat, mindkét felüket megkenem a mártással, az alsó felükre ráhalmozom a salátát, ízlés szerinti hús mennyiséget valamint kéksajtot, ráhelyezem a tetejüket és már fogyaszthatjuk is.

 

További receptek:

Gombapaprikás nokedlivel

Eddig, ha gombát ettünk itthon az általában a legtöbb boltban megvásárolható csiperke gomba volt, és nem vittük túlzásba ennek variálását. Gyerekkoromban Nagypapám és Nagyikám a

Cukros briós

Iskolás koromban a tízórais dobozunkban Anyukám igyekezett mindig mást csomagolni nekünk. Volt köztük szendvics, pogácsa, és különféle péksütemények is. Március óta itthon szinte minden pékárut

Zserbókuglóf

Már nincs két hét Karácsonyig, így kétnaponta szeretnék megosztani Veletek egy-egy ünnepi receptet, hogy könnyebbé tegyem számotokra az ünnepi menü tervezését. Lesz itt egyszerű és

Új gasztro csapat a Lidlnél

Megújult a Lidl gasztro csapata, akiket egy csodás grillvacsora keretében ismerhettünk meg személyesen a héten a Lidl központjában rendezett sajtótájékoztatón. Amikor létrehoztam a blogomat immár