Mézi linzer

Ennek a linzernek az alapreceptje egy szintén nagyszülői örökség. Nagyon hasonló tésztával Nagymamám készített minden karácsonykor süteményt, de itt azért beletettem pár csavart is és egy gyerekeknek kedvező formát, Mézit.

A recept megjelent a Kifőztük magazin decemberi számában is, ahol sok más ünnepi fogást is találtok.

Hozzávalók 18 darab mézihez:

25 dkg liszt

7 dkg cukor

2,5 dkg őrölt mandula

12,5 dkg hideg margarin

2,5 evőkanál tej

csipkebogyó lekvár

Elkészítési idő:

Sütési hőfok: 200°

 
A margarint előzetesen fagyasztóba teszem, hogy a tészta összeállításakor le tudjam majd reszelni. Átszitálom a lisztet, összevegyítem a cukorral, az őrölt mandulával és egy nagylyukú reszelőn belereszelem a fagyasztóból kivett margarint, majd elkezdem gyors mozdulatokkal összegyúrni a tésztát és a tejjel kicsit lazítom. Amikor már szép fényes gombóccá összeállt, fóliába csomagolom és legalább 1 órára a hűtőbe teszem.

Alaposan lisztezett felületen 2-3 mm vékonyra nyújtom, és páros darabszámúra kiszaggatom, majd 200°-ra előmelegített, légkeveréses sütőben 10 percig sütöm őket. A sütemények felét megkenem lekvárral, majd ráhelyezem a tetejüket, megszórom porcukorral és már kínálhatom is.

További receptek:

A tökéletes szendvicskenyér

Annyira örülök, hogy a sütés-főzés iránti szeretetem miatt megismerek újabb és újabb olyan embereket, még ha csak virtuálisan is, akik ugyanolyan, vagy még nagyobb szenvedéllyel

Fetakrém

Gyakran készítek vacsorára különféle krémeket, amiket kenyérre lehet kenni. Többet ezek közül mutattam is már nektek itt az oldalon, legyen szó humuszról, zakuszkáról, tonhalkrémről vagy

Pad thai gombával és füstölt tofuval

Nagyon régóta vágytam egy pad thai kipróbálására, de valahogy sose sikerült. Én nem készítettem eddig, étteremben sose jártam olyan helyen, ahol megkóstolhattam volna, de mikor

Fahéjas csiga

Ismét egy nassolnivaló receptet hoztam Nektek, de hamarosan jön majd főétel és leves is, de úgy vettem észre, hogy a villámgyors, uzsisdobozt felturbózó tippeket nagyon