Mézi linzer

Ennek a linzernek az alapreceptje egy szintén nagyszülői örökség. Nagyon hasonló tésztával Nagymamám készített minden karácsonykor süteményt, de itt azért beletettem pár csavart is és egy gyerekeknek kedvező formát, Mézit.

A recept megjelent a Kifőztük magazin decemberi számában is, ahol sok más ünnepi fogást is találtok.

Hozzávalók 18 darab mézihez:

25 dkg liszt

7 dkg cukor

2,5 dkg őrölt mandula

12,5 dkg hideg margarin

2,5 evőkanál tej

csipkebogyó lekvár

Elkészítési idő:

Sütési hőfok: 200°

 
A margarint előzetesen fagyasztóba teszem, hogy a tészta összeállításakor le tudjam majd reszelni. Átszitálom a lisztet, összevegyítem a cukorral, az őrölt mandulával és egy nagylyukú reszelőn belereszelem a fagyasztóból kivett margarint, majd elkezdem gyors mozdulatokkal összegyúrni a tésztát és a tejjel kicsit lazítom. Amikor már szép fényes gombóccá összeállt, fóliába csomagolom és legalább 1 órára a hűtőbe teszem.

Alaposan lisztezett felületen 2-3 mm vékonyra nyújtom, és páros darabszámúra kiszaggatom, majd 200°-ra előmelegített, légkeveréses sütőben 10 percig sütöm őket. A sütemények felét megkenem lekvárral, majd ráhelyezem a tetejüket, megszórom porcukorral és már kínálhatom is.

További receptek:

Csokoládépuding házilag

Húsvét és Mikulás előtt mindig elkészítem ezt a desszertet, mielőtt beérkezik az újabb csokiadagja a gyerekeknek. Mivel közeledik Húsvét, így azt hiszem a Mikulás figurákat

Kókuszpalacsinta gyereknapra

Mióta a gyerekeink értékelik is ó, hogy mi került az asztalra, gyereknapon próbálok mindig valami vicces reggelit vagy uzsonnát tálalni nekik. Az elmúlt években volt

Aszalt almás keksz

A gyerekek uzsonnás dobozába a szendvics és a zöldség-gyümölcs mellé mindig kerül valamilyen keksz, ami nem leszek álszent, sokszor bolti verzió, de időnként sütök nekik