Chilis burgonyakrémleves sült fokhagymával és parmezánnal

Hétvégén a gyerekek ételkívánsága általában annyi, hogy golyós leves legyen. Ez azt jelenti, hogy krémleves, amibe tehetnek levesgyöngyöt. Igyekszem újabb és újabb változatokat kitalálni, illetve receptet keresni hozzá, de a tél szünetben sikerült egy saját kreálmány, amit szó szerint megálmodtam, másnap pedig megvalósítottam. 
Hozzávalók:
60 dkg burgonya
1 liter víz
2 tk. só
2 tk. szárított zöldségkeverék
1 fej fokhagyma
2 dl tejszín 
1 tk. cayenne bors
Elkészítési idő: 30 perc
Sütési hőfok: 200°
A burgonyákat meghámozom, felkockázom és a sós, zöldségkeverékes vízben megfőzöm. Az egész fej fokhagymát félbevágom, majd sütőben megsütöm amíg krémes állaga nem lesz, ez sütőtől függően nagyjából 20 perc. A levest botmixerrel pürésítem, hozzáadom a tejszínt és a sült fokhagymát, amit kinyomok előtte a héjából, valamint cayenne borssal fűszerezem (a gyerekeknek ezelőtt a lépés előtt kiszedtem az ő adagjukat).  2 kisebb fej burgonyát uborkagyalun legyalulok, megforgatom egy kevés olívaolajban, megszórom durva szemű sóval, és nagyjából 10-15 perc alatt sütőben megsütöm, és ezzel, valamint parmezánforgáccsal tálalom a levest.

További receptek:

Citromos-epres semmifredo, azaz fagyitorta

Még áprilisban kaptam egy szuper mintájú szilikon formát a Cookoritól, amiben az a szuper, hogy sült és fagyasztott desszerteket is készíthetünk benne, mivel mindkét szélsőséges

Gyros házi lepénykenyérrel

A streetfood ételeket otthon is el lehet készíteni, és a legjobb benne, hogy mindenki annyit és úgy pakol bele például ebbe a házi lepénykenyérbe, ahogyan

Mézeskalács likőr

Ha egy utolsó pillanatos gasztroajándék receptet keresel felnőttek számára, akkor megtaláltad. Ez a mézeskalács likőr, igazán krémes, finoman fűszeres, a karácsonyi koccintások során is tökéletes

Rozmaringos sárgabaracklekvár

Nagyon szeretem pikánssá, különlegessé tenni a lekvárjaimat. Persze nagyon finom a „sima” eper, de azért a bodzás eper még jobb, nagyon jó a szilva, de