Chilis burgonyakrémleves sült fokhagymával és parmezánnal

Hétvégén a gyerekek ételkívánsága általában annyi, hogy golyós leves legyen. Ez azt jelenti, hogy krémleves, amibe tehetnek levesgyöngyöt. Igyekszem újabb és újabb változatokat kitalálni, illetve receptet keresni hozzá, de a tél szünetben sikerült egy saját kreálmány, amit szó szerint megálmodtam, másnap pedig megvalósítottam. 
Hozzávalók:
60 dkg burgonya
1 liter víz
2 tk. só
2 tk. szárított zöldségkeverék
1 fej fokhagyma
2 dl tejszín 
1 tk. cayenne bors
Elkészítési idő: 30 perc
Sütési hőfok: 200°
A burgonyákat meghámozom, felkockázom és a sós, zöldségkeverékes vízben megfőzöm. Az egész fej fokhagymát félbevágom, majd sütőben megsütöm amíg krémes állaga nem lesz, ez sütőtől függően nagyjából 20 perc. A levest botmixerrel pürésítem, hozzáadom a tejszínt és a sült fokhagymát, amit kinyomok előtte a héjából, valamint cayenne borssal fűszerezem (a gyerekeknek ezelőtt a lépés előtt kiszedtem az ő adagjukat).  2 kisebb fej burgonyát uborkagyalun legyalulok, megforgatom egy kevés olívaolajban, megszórom durva szemű sóval, és nagyjából 10-15 perc alatt sütőben megsütöm, és ezzel, valamint parmezánforgáccsal tálalom a levest.

További receptek:

Medvehagymás babka

Minden évben sütök kalácsot Húsvétra és jó pár éve többet is, mert minden családtag rákapott a finom házi kalácsra. Ebben az évben már nem lenne

Egyszerű zöldborsóleves

#2 Megmondom őszintén én az egyszerű, „csak egy kis rántás” alapú levesekkel mindig is hadilábon álltam, de úgy érzem fejlődöm, legalábbis Férjem is ebben erősít

Mézeskalács

Nálunk évek óta az egyik fix karácsonyi készülődős program a közös mézeskalács sütés a gyerekekkel. Ilyenkor nem érdekel a kosz, nem kell rohanni, hagyok időt