El se hiszem, de már a harmadik Lidl szakácskönyv bemutatón vehettem részt a múlt héten az Urbán Betyárban, és remélem, hogy ez nem lesz az utolsó. Anno az volt a célom, hogy legyen egy szakácskönyv, aminek vállalom, hogy minden receptjét végig főzöm, és most már elmondhatom, hogy nem csak egy van, nem is kettő, hanem lassan három, bár a két gyermekünk miatt ez az utóbbi kicsit lassabban halad, de azért a könyv javát már elkészítettem.
A szokásokhoz híven, ez nem csak könyvbemutató volt, hanem egy borvacsora is, ahol először Tőzsér Judit a Lidl PR és kommunikációs vezetője mesélt az elmúlt évről és az új könyvről, melyet a jövőben is szeretnének folytatni. Ezek után Mautner Zsófi és Széll Tamás következett, mely beszélgetés keretében megtudhattuk, hogy Széll Tamás egyik kedvenc étele a szakácskönyvből a gyerekkorában nem annyira kedvelt sonkás tészta, míg Mautner Zsófi a Nagymamájától tanult Ferdinándot emelte ki.
A szakácskönyv, melynek címe „Hazai ízutazás” idén is matricák gyűjtésével lesz elérhető a Lidl üzleteiben, melynek gyűjtése a mai napon indul, megéri beszerezni egyet, és az ünnepi ételeket akár ebből elkészíteni, jó pár hazai finomság közül lehet választani.

Köszönöm, hogy idén is részese lehettem ennek az eseménynek, bízom benne, hogy lesz folytatása még jó sokáig ennek a receptsorozatnak, mert idén ezeknek köszönhetően készítettem Garnélás-homáros rizottót, Sushit, és hogy a könyv receptjeiből is említsek párat, ide sorolhatom a Libapástétomot vagy a Balatonszemesi kovászosuborka-krémlevest is.