Epres galette

#35
Íme egy villámgyors epres süti, amit igazából bármilyen más gyümölcsből is el tudtok készíteni a nyár folyamán, csak a képzelet szab határt a különféle gyümölcsök és fűszerek párosításában, biztos vagyok benne, hogy nálunk is készül majd több verzió.
Ez a süti most úgy készült, hogy a quiche tésztájából megmaradt egy nagyjából 15 dkg-os kis gombócom, és volt egy pici eprünk még, így nem maradhattak ezek meg csak úgy magukban, de igyekeztem felszaporítani nektek a mennyiséget normális adagokra. 
Hozzávalók 3 db nagyjából 20 cm átmérőjű galette-hez:
25 dkg liszt
15 dkg hideg vaj
1 tojás
csipetnyi só
csipetnyi cukor
3 ek. eperlekvár
40-45 dkg eper
1 tojás a kenéshez
fél citrom leve
pici cukor a szóráshoz
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési hőfok: 180°

Először a tésztát készítem el, pont mint a quiche-nél. Összemorzsolom a lisztet a vajjal, majd a tojással, sóval és cukorral gyors mozdulatokkal tésztát gyúrok belőle, és gombócot formálva mehet fóliában a hűtőbe nagyjából fél órára.
Ez idő alatt megmosom és felszeletelem az epret, majd a 30 perc letelte után a tésztát 3 felé osztom, és lisztezett felületen egyenként nagyjából fél cm vastag kört nyújtok belőlük. A közepükre teszek egy-egy evőkanál eperlekvárt, szépen körben kicsi fedéssel jöhetnek az eperszeletek, majd ráhajtogatom a tészta szélét és megkenem felvert tojással. A közepüket, ahol látszik a gyümölcs megcsepegtetem citromlével, megszórom egy pici cukorral, és nagyjából 25 perc alatt készre sütöm.

További receptek:

Málnás-levendulás frissítő

Szavazásra bocsájtottam a facebook oldalon, hogy a júliusi Kifőztük magazinból melyik receptre vagytok kíváncsiak tőlem, és ez a málnás-levendulás frissítő is köztük volt, így gondoltam

Zöldséges csirkeragu gnocchival

A tésztaételek számomra mindig is nagyon kedveltek voltak és szinte minden hónapban találok a Nők Lapja Konyha magazinban egy-egy új receptet, amit ki tudok próbálni.

Sajtkrémes-medvehagymás csigák

Úgy döntöttem, hogyha nem is heti rendszerességgel, de igyekszem újra elővenni az #uzsisdobozbavalo ötleteimet és ezeket meg is osztom Veletek. Úgy érzem a gyerekeimnél kicsit

Női szeszély

Annak idején nagyon hamar megtudtam Férjemről, hogy az egyik kedvenc süteménye a női szeszély. Én erről a süteményről akkor még sosem hallottam, de Anyósom megadta