Almás-körtés mascarpone torta

Az úgy volt, hogy lapult a hűtőben két doboz mascarpone, amiket még egy a karantén miatt elmaradt szülinapi tortához vettem mindjárt 2 hónapja, és két nap múlva lejárt volna, de én megmentettem őket. No nem a torta maradt akkor el, csak mivel csak ötösben ünnepeltünk, így nem csináltam minden ünnepre két tortát, de ami késik nem múlik. Szóval a két doboz mascarpone mellé találtam még pár nem túl dekoratív almát és körtét a kamrában, amiről eszembe jutott, hogy valami ilyesmi receptet mintha olvastam volna a Nők Lapja Konyha egyik számában, így feltúrtam a gyűjteményemet és meg is lett. Kicsit átalakítottam, így lett ez, amit pár napig fogyasztottunk, először a grízgaluskás zöldbableves után mint főétel, utána reggelire és még uzsira is többen ezt kérték a családból. Nem olyan villámsüti ez, mint a legutóbbi almás kevert, de nem is olyan nagy macera, és higgyétek el megéri.
Hozzávalók:
15 dkg liszt
10 dkg vaj vagy margarin
5 dkg porcukor
1 tk. őrölt fahéj
50 dkg mascarpone
10 dkg cukor
1,5 dl habtejszín
4 tojás
1 bio citrom héja és leve
1 tk. őrölt fahéj
1 tk. vanília aroma
2 ek. keményítő
3 alma
3 körte

Elkészítési idő: 2 óra pihentetéssel és sütéssel együtt 
Sütési hőfok: 170°-150°
Először a tésztát készítem el: elmorzsolom a vajat a liszttel, a porcukorral és a fahéjjal, majd gyorsan összegyúrom. Ez megint az a tészta ami először úgy tűnik sosem fog összeállni, de higgyétek el, a kezetek melegétől pár perc alatt szép gombócot tudtok belőle formálni. Fóliába csomagolva mehet a hűtőbe legalább 20 percre, ami alatt elő tudjátok készíteni a tölteléket.
Minden gyümölcsöt meghámozok, kimagozok és felszeletelek. A mascarponét egy habverő segítségével kikeverem a cukorral, majd hozzáadom a tejszínt, amit nem kell előtte felverni, egyesével beleütöm a tojásokat, jöhet a citrom leve és reszelt héja, a vanlíia aroma, a fahéj, majd végül a keményítő.
A tésztát nagylyukú reszelőn egy sütőpapírral bélelt tortaforma aljába reszelem, majd 12-14 perc alatt elősütöm. Ezután kiveszem az alapot (a hőfokot leveszem 150°-ra és rárétegezem a gyümölcsökett és a krémes keveréket, amiből egy rétegre nagyjából 2 merőkanállal teszek. A tetejére ha lehet jó ha gyümölcs kerül, körülötte úgyis szépen fel fog jönni kicsit a krém. A sütési idő nagyjából 50-55 perc, ami alatt legyen kicsit remegős a süti, ha kihűlt teljesen meg fog szilárdulni.
Felirat hozzáadása

További receptek:

Sült fokhagyma krémleves

Nehéz igazán erős fokhagymát találni, de a Gerecse Szatyorban ezt a problémátokat is orvosolni tudjátok. Ezekben a fokhagymákban valóban van erő, és olyan mennyeien krémes

Kókuszpalacsinta gyereknapra

Mióta a gyerekeink értékelik is ó, hogy mi került az asztalra, gyereknapon próbálok mindig valami vicces reggelit vagy uzsonnát tálalni nekik. Az elmúlt években volt

Csokis-cukkinis muffin

Igyekszem minden héten sütni valami olyan egészséges sütit is, amit a gyerekek uzsonnára, vagy reggelire is tudnak enni, így készült ez a cukkinis muffin is,

Juhtúrós puliszka

#36 Félig erdélyi szülők és nagyszülők gyermekeként nálunk a puliszka olyan alap, egyszerű étel, mint másoknál a tejbegríz. Nagymamám készített sokat, majd Anyu is átvette,