Pásztorpite, ahogy én készítem

Ez az étel egy igazi maradékmentő recept számomra, Férjem mikor legutóbb elkészítettem mondta is, hogy megint a maradékmentős ebédet csináltam és valóban így is van. A krumplipüré számomra az a köret, amit a legjobban szeretek, de valahogy sose tudom eltalálni a jó mennyiséget, mert vagy túl kevés vagy túlságosan sok lesz belőle. Viszont jó ideje remek maradékmentés ez a pásztorpite, amihez darált hús szinte mindig van itthon a fagyasztóban és igazából bármilyen variációban elkészíthető.

 

Hozzávalók:

1 fej vöröshagyma

50 dkg darált hús

1 marék fagyasztott zöldborsó

fél kaliforniai paprika

10 ek. passzírozott paradicsom

só, bors

1 tk. majoránna

2 dl víz

70 dkg krumplipüré

5 dkg reszelt parmezán

Elkészítési idő: 45 perc

Sütési hőfok: 180°

 

Kevés olajon megdinsztelem a felaprított hagymát, majd hozzáadom a darált húst amit sózok, borsozok és lepirítok. Jöhet hozzá a fagyasztott zöldborsó, valamint az apróra kockázott kaliforniai paprika, amiket szintén egy rövid ideig pirítok. Majoránnával fűszerezem a ragut, majd hozzáöntöm a passzírozott paradicsomot és a vizet és 5 percig forralom. 

Egy hőálló edény aljába öntöm a paradicsomos-húsos ragut, majd rásimítom a krumplipürét, a tetejét megszórom reszelt sajttal és előmelegített sütőben 25 percig sütöm. Tejföllel és savanyúsággal, vagy mint én a képen, mikrozöldségekkel tálalom.

További receptek:

Cukkini brownie

Régóta nézegettem a cukkini alapú süteményeket, mert ódákat zengtek róla, hogy amellett, hogy nagyon szaftosak, puhák lesznek, még egészségesek is. Hétvégén vendégeink jöttek, így gondoltam

Vega Burger portobelloval

Sajnos (vagy nem, ezt mindenki döntse el maga) nagyon szeretem a hamburgereket. Igen a gyorséttermi változatot is, bevallom, nálunk is megfordul ez a verzió is,

Lazacos-spárgás quiche

A következő epres finomság, amit még tervezek megosztani veletek csak amiatt született meg, mert ezt a quiche-t készítettem ebédre, és maradt a tésztájából, de ne