Napközis császármorzsa

#38
Pénteken vagy szombaton elég gyakran előkerül nálunk a császármorzsa recept, bár ez pontosan emiatt már fejből is megy. Ebben a receptben azt is nagyon szeretem, hogy villámgyorsan elkészül, és így én, aki híresen szeretem legalább a szombat délelőttöt ellustálkodni, pontosabban a családdal csak úgy eltölteni, kifejezetten kedvelem.
Az eredeti adag nekünk már mindig kevés, így én már megnöveltem a mennyiségeket, így öten kényelmesen tudunk enni ebből, és még nagyjából 1 adag marad is.
Hozzávalók:
6 tojás szétválasztva
7,5 dl tej
30 dkg búzadara
csipetnyi só
9 dkg cukor
1 citrom reszelt héja
fél vaníliarúd kikapart magjai vagy 1 tk. vanília aroma
mazsola és lekvár a tálaláshoz
Elkészítési idő: 45 perc+pihentetés
A tojások sárgáját kikeverem a tejjel, hozzáadom a búzadarát, a sót, a cukrot, a reszelt citromhéjat és a vaníliamagokat, vagy vanília aromát. Letakarom és hűtőben egy órát, de még jobb, ha egy éjszakát állni hagyom. Sütés előtt felverem a fehérjéket, és ezt is óvatosan a masszához forgatom.
Olajat öntök egy serpenyőbe, majd jöhet bele a massza fele. Meg lehet próbálni egybe is, de akkor nagyon tele lesz a serpenyő, érdemesebb két adagban megsütni. Az elején picit hagyom, hogy az alja összeálljon, ezután kezdem el folyamatosan kevergetni egy fa lapáttal, amíg szép barna lesz és morzsás állagú. Mazsolával és lekvárral tálalom, de gyerekkoromban Anyukám mindig szörpöt öntött nekünk rá.

További receptek:

Vega Burger portobelloval

Sajnos (vagy nem, ezt mindenki döntse el maga) nagyon szeretem a hamburgereket. Igen a gyorséttermi változatot is, bevallom, nálunk is megfordul ez a verzió is,

Sült kacsamell snidlinges burgonyaszufléval

Márton napját gyerekként sosem ünnepeltük meg, először akkor ettünk ilyenkor libát, amikor elkezdtem a Lidl szakácskönyvek receptjeit végigfőzni. Ekkor egyből kétféle libás ételt is készítettem,

Csokis-cukkinis muffin

Igyekszem minden héten sütni valami olyan egészséges sütit is, amit a gyerekek uzsonnára, vagy reggelire is tudnak enni, így készült ez a cukkinis muffin is,

Fügés-őszibarackos pite áfonyával

Nálam a piteszezon ősszel érkezik el igazán, nyáron a könnyedebb túrós vagy joghurtos tortákat kedveljük, de ilyenkor ősszel egy-egy forró csésze teával szívesen fogyasztunk ilyen