Tonhalkrémes szendvicsek

Újra uzsisdobozvaló ötletet hoztam Nektek, ezúttal a böjt jegyében egy húsmentes szendvicskrémet. Reggelire, tízóraira, vagy vacsorára egyaránt fogyaszhatjátok, és ahogyan, azt korábban a tojáskrém receptemnél már tanácsoltam, zöldségeket is bele tudtok csempészni a szendvicsekbe, bár ezt a folyamatot még én is gyakorlom. Hétvégén, mikor egy kisebb marék mikrozöldséget tettem a reggeli pirítósom tetejére, akkor kislányom nagy szemekkel rám nézett és egy sóhaj után azt mondta: „Anyuci, én szerintem felnőtt koromban se fogom szeretni a salátát, bár ha a Férjem igen, akkor nekem is kell majd.” Szóval tanulom én is a zöldségek megszerettetését, de lehet Ti már ügyesebbek vagytok.

A recept megjelent a februári Kifőztük magazinban.

 

Hozzávalók 4 személyre:

2 doboz tonhalkonzerv (egyenként 80 g)

3 evőkanál majonéz

1 evőkanál mustár

½ fej lilahagyma

1 evőkanál kapribogyó

1 kávéskanál só

1 kávéskanál frissen őrölt színes bors

1 keményre főtt tojás

a tálaláshoz:

pirított kenyér vagy bagett szeletek

1 marék BIOHÁLÓ vöröshagymacsíra, vagy bármilyen más mikrozöldség


A tonhalat lecsepegtetem, majd villával áttöröm. Hozzáadom a majonézt és a mustárt és krémesre keverem. A lilahagymát apróra vágom a kapribogyóval együtt, majd a tonhalhoz keverem. Sóval és borssal fűszerezem, és belereszelem a tojást, majd pirítóssal és a csírával tálalom.

További receptek:

Raffaello torta

Idén újra elérkezett a nap, amikor Hugicám szülinapjára tortát süthetek. Izgalmas kihívás volt, mert a szokásossal ellentétben, idén nem egy gyümölcsös-túrós vagy joghurtos verzióra vágyott,

Spárgás csónakok camambert sajttal

Amikor elérkezik a spárga szezon, én éjjel-nappal tudném enni, de azért nyilván túlzásba sem szabad vinni. Itt az oldalon mutattam már krémlevest belőle, rakott verziót,

Sült kacsamell snidlinges burgonyaszufléval

Márton napját gyerekként sosem ünnepeltük meg, először akkor ettünk ilyenkor libát, amikor elkezdtem a Lidl szakácskönyvek receptjeit végigfőzni. Ekkor egyből kétféle libás ételt is készítettem,