Túrós mini fánkok diétás verzióban

A Kifőztük magazinnak köszönhetően volt szerencsém kipróbálni a Wise Pasta lisztkeverékeit, melyek közül így a farsangi szezonban először a fánkokhoz valót választottam. Ebben az évben nagyon elkényeztettem kicsiny családomat, mert készült már egyszer szalagos fánk, ez a túrós mini fánk, valamint a gyerekekkel csörögét is sütöttünk és még nincs vége, hiszen a Nagymamám féle húshagyó keddi hagyományos szalagos fánk sütést se fogom kihagyni. 

Ennek a lisztkeveréknek köszönhetően maga a fánk sütés menete nagyon lerövidül, én a legkisebb gyermekünk délutáni alvásidejében álltam neki, és mire a nagyok megérkeztek az iskolából-óvodából már készen is voltak, le is tudtam fotózni, így lehetett is belőle uzsonnázni. Akik pedig nem tudnak a hagyományos fánkokból enni, mert glutén érzékenyek, azoknak jó hír, hogy ez a lisztkeverék gluténmentes így ők is bátran fogyaszthatnak belőle, de sós verziót is készítünk, akkor kiválóan alkalmas lángosnak különféle finom feltéttel.

A recept megjelent a februári Kifőztük Magazinban.


Hozzávalók 18 darabhoz:

25 dkg Wise Pasta lángos lisztkeverék

7 dkg sovány túró

2 dkg cukor

1,2 dkg olaj

21 dkg víz

a nyújtáshoz:

zabpehelyliszt

a sütéshez:

olaj

a tálaláshoz:

3 dkg porcukor

3 cm vanília rúd

Elkészítési idő: 45-60 perc

 

A túrót villával áttöröm, majd hozzáadom a cukrot, az olajat és a vizet. Alaposan eldolgozom a lisztkeverékkel és 15 percre félreteszem, majd lisztezett felületen ujjnyi vastagra nyújtom. Egy nagyjából 4-5 cm átmérőjű kiszúróval kiszaggatom a fánkokat, majd egy 2 cm átmérőjűvel a közepüket is és újabb 10 percig pihentetem.

Felhevítem az olajat, amiben megsütöm a fánkokat, de egyszerre csak annyit teszek az edénybe, amennyi kényelmesen elfér benne.

A vaníliarúd belsejét kikaparom, majd összekeverem a porcukorral és meghintem vele a papírtörlőn leitatott fánkokat.

 

További receptek:

Sárgabarackos gombóc

Lassan véget ér a sárgabarack szezon, de ezt a gyümölcsöt is remekül el tudjuk menteni magunknak akár az őszi napokra is lekvár, vagy akár egy

Kakaós chia puding

A hosszú hétvégén gondolom nem csak nálunk hangzik el a kérdés: mit eszünk? És valljuk be, amikor 4 napon keresztül kell változatosan reggelit-ebédet-uzsonnát és vacsorát

Mézes-fahéjas szilvalekvár

Ha ősz, akkor nálunk a szilva jöhet minden mennyiségben, süteménybe, amit nemrég mutattam is Nektek, most pedig a kedvenc szilvalekvárom receptjét hoztam. A klasszikus, szatmári,

Csokis-cukkinis muffin

Igyekszem minden héten sütni valami olyan egészséges sütit is, amit a gyerekek uzsonnára, vagy reggelire is tudnak enni, így készült ez a cukkinis muffin is,