Fűszeres narancslikőr

Ezennel megnyitom a karácsonyi receptek sorát az oldalamon, melyek között találtok majd levest, főételt, süteményt, és gasztroajándékot is, na de nézzük sorjában. 

Narancslikőrt évek óta készítünk Férjemmel karácsonyra a barátoknak és a családtagoknak. Az az élmény, amikor a karácsonyfa alatt saját készítésű ajándékot is átadhatok, számomra felbecsülhetetlen élmény, és épp ezért mindig próbálok kitalálni valami újat is. Idén úgy gondoltam, hogy bátrabb leszek a fűszerezésben, és aki eddig kóstolta azt mondta, jól tettem, próbáljátok ki Ti is. 

Hozzávalók ~1,5 liter kész likőrhöz:

2,5 dl víz

2,5 dl száraz fehérbor

40 dkg cukor

1 kg narancs

7,5 dl vodka

½ teáskanál őrölt fahéj

½ teáskanál őrölt szegfűszeg

½ teáskanál őrölt ánizs

 

A cukorból, a vízből és a borból szirupot főzök, ami forrástól számított nagyjából 5 percig tart. Amikor elkészül, félreteszem és megvárom, míg langyosra hűl. A narancsokat alaposan megmosom, majd héjukat lereszelem, levüket kifacsarom, ami nagyjából 6 dl lesz. A langyos sziruphoz adom a reszelt narancshéjat és a fűszereket, majd felöntöm a kifacsart narancslével és a vodkával. Egy konyharuhával lefedem a lábost, és 2 napig állni hagyom, hogy összeérjenek az ízek, majd egy szűrőn átszűröm az egészet.

Az üvegeket átöblítem, sütőben csírátlanítom őket, majd egy gézlapon átszűrve beleöntöm a likőrt. 

 

Tipp: Hűtőben szükséges tárolni, ahol 2 hónapig is eláll, viszont ez idő alatt a fűszerek le fognak süllyedni az aljára, így érdemes minden alkalommal kicsit felrázni. 

 

A receptet megtaláljátok a decemberi Kifőztük magazinban is.








További receptek:

Fűszervajas cordon bleu

Gyerekkoromban ha étterembe mentünk, akkor általában a biztosra mentem, akkor még nem voltam kísérletezős típus (de valljuk be: elég kevés gyerek az), és a legtöbbször

Olaszos paradicsomleves

#19 Ahogy ígértem itt van az olaszos paradicsomleves receptje is. Számtalan verziót találunk ehhez is az interneten és különféle szakácskönyvekben, most jöjjön az én verzióm,

Gombakrémleves kecskesajtos polentagombóccal

Gombaleves gyerekeknek? Golyóval bármi eladható, felnőtteknek pedig egy különleges levesbetét készült: kecskesajtos polentagombóc, ami bármennyire is extrának hangzik, nagyon könnyű elkészíteni. Hozzávalók: a leveshez: 50