Kókuszos-narancsos kuglóf

Mióta megérkezett a hideg idő, azóta nálunk a sütemények is gyakrabban készülnek, hiszen a sütővel is remekül lehet fűteni. Na jó, ez a része persze csak vicc, de ilyenkor tényleg sokkal sűrűbben sütök, sokszor pedig a gyerekeink is szívesen beállnak segíteni, így volt ez ennél a kuglófnál is, amit a három porontyunkkal együtt készítettem egy borongósabb délelőttön. Nem mondom, hogy a plusz 3 pár kéz gyorsította volna a folyamatot, de az élmény, hogy együtt készítettük az egészet örök emlék marad nekem is és nekik is, mert utána mindenkinek nagyon büszkén kínálták a saját süteményüket.
 

Hozzávalók:

25 dkg margarin
20 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
4 tojás
3 narancs reszelt héja és filézett húsa
5 dkg kókuszreszelék
fél csomag sütőpor
20 dkg liszt
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési hőfok: 170° 
 

Előmelegítem a sütőt, majd először alaposan megmosom a narancsokat, és a héjukat lereszelem, a húsukat kifilézem. Ehhez letámasztom a narancsokat egy deszkára, és a héjukat levágom úgy, hogy a gyümölcsbe lehetőleg ne vágjak bele, majd a hártyák közül óvatosan kiemelem a narancsfiléket, a maradék levet pedig kifacsarom a kezemmel és félreteszem.

Habosra keverem a puha margarint a cukorral és a vaníliás cukorral, majd egyenként hozzáadom a tojásokat. Összekeverem a kókuszreszeléket a liszttel és a sütőporral, majd a narancs héjával, valamint húsával váltakozva, hozzáadom a tojásos keverékhez.

Kivajazom és kilisztezem a kuglófformát, majd beleöntöm a masszát és 40-45 perc alatt légkeveréses sütőben készre sütöm (tűpróbával érdemes ellenőrizni az állagot). Amikor kész, megvárom, míg teljesen kihűl, úgy könnyen ki tudom csúsztatni a formából.

 

További receptek:

Darált húsos raguval töltött cukkini

Mikor tavasszal a veteményest terveztem,megkérdeztem a kertészetben a hölgyet, akihez évek óta jár a család, Édesanyám is minden palántát Tőle szerzett be, hogy mennyi cukkini

Currywurst, a német streetfood

Évekkel ezelőtt mikor Öcsikém egy nyári nyelvtanfolyamon volt Németországban, amikor hazajött egyik nap közölte, hogy ő fog főzni. Kíváncsian vártam az eredményt, mit fog alkotni

Pizzás háromszögek

Nem fogytam ki az uzsisdobozos ötletekből, most újból egy sós verziót hoztam nektek, ami egy pizzás háromszög. Ennek is a friss leveles tészta az alapja,