Juhtúrós puliszka

#36
Félig erdélyi szülők és nagyszülők gyermekeként nálunk a puliszka olyan alap, egyszerű étel, mint másoknál a tejbegríz. Nagymamám készített sokat, majd Anyu is átvette, és így én is. Lehet ezt enni édesen lekvárral, mint a tejbegrízt, sósan, ahogyan mi is most, köretként, vagy ha keményre főzik akkor szeletelve hidegen, vagy akár azt panírozva és kirántva is.
Ezt a verziót, amit most mutatok mi egytálételként szoktuk enni, a gyerekeknek érdemesebb juhtúró helyett csak reszelt sajttal készíteni, de a felnőttek garantálom, hogy szeretni fogják ezt a verziót, és ez is egy igazi villámebéd.

Hozzávalók 3 adaghoz:
15 dkg kukoricadara
1 l víz
1 tk. só
5 dkg vaj
12,5 dkg (1 csomag) bryndza vagy juhtúró
ízlés szerint pirított bacon
 
Elkészítési idő: 20 perc

Felforralom a vizet a sóval, majd amikor már majdnem forr, belekeverem a darát és 10 percig főzöm habverővel sűrűn megkavarva. Ha nagyon bugyog, akkor egy kis hideg vízzel lehet ezen segíteni. Lezárom a tűzhelyet, belekeverem a vajat, majd lefedve 15 percig pihenni hagyom. 
Ilyenkor vagy egy kivajazott hőálló tálba rétegezem a juhtúróval együtt és sütőben 10-15 perc alatt összesütöm, vagy csak simán az edényben keverem a puliszkába. A tetejét megszórom pirított baconnel, majd alaposan teszek rá tejfölt és már kész is ez az egyszerű, de nagyszerű ebéd.

További receptek:

Cukkínifőzelék héjpörkölttel

Mindig is csodáltam, hogy nagymamáim az utolsó cseppig minden alapanyagot felhasználnak a konyhában, semmi nem vész kárba. Nagyikám egyik ilyen receptje az eredetileg tökből készített

Joghurtos sárgarépakrémleves

Újra készült egy „golyós leves”, ezúton sárgarépából. Egészen nagy hasonlóság van a sütőtökkrémlevessel, de egy kicsit mégis más, röviden csak annyit, hogy sikere volt. Hozzávalók: 

Fahéjas csiga

Ismét egy nassolnivaló receptet hoztam Nektek, de hamarosan jön majd főétel és leves is, de úgy vettem észre, hogy a villámgyors, uzsisdobozt felturbózó tippeket nagyon

Bodzás minipalacsinta

Öcsikém nemrégiben elköltözött, és tartottak egy lakásavató hétvégét a családnak, amikor sógornőjelöltem reggelire a terülj terülj asztalkámra amerikai palacsintát is sütött. Nagyon kitettek magukért, és