Eperkrémleves túrófánkkal

#34
Már nagyon rég szerettem volna másfajta gyümölcsből is készíteni gyümölcslevest, mint a meggy, de mivel a családban hatalmas meggyfák vannak, így kézenfekvő volt mindig ebből csinálni. Most viszont a befőzéskor direkt félretettem egy levesnek való adagot, így hétvégén ez került az asztalra. Sokat gondolkodtam, hogy milyen levesbetét kerüljön ebbe, mert a gyerekek a zöldségkrémleveseket is mindig csak golyós levesnek hívják, a lényeg, hogy mit tegyenek bele, és végül úgy döntöttem, hogy egy gyors túrófánkot dobok össze, ami annyi idő alatt el is készült, míg kifőztem második fogásnak a nudlit és megpirítottam a zsemlemorzsát.
Hozzávalók:
60 dkg eper
2,5 dl víz
2,5 dl almalé (felnőtteknek ez lehet fehérbor)
4 ek. cukor
1 cs. vaníliás cukor
1 ek. vaníliás pudingpor 1 dl vízzel elkeverve
1,5 dl habtejszín
túrófánkhoz:
25 dkg túró
20 dkg liszt
egy csipetnyi só
1 tk. szódabikarbóna
2 tojás
15 dkg porcukor
olaj a sütéshez
Elkészítési idő: 1 óra + hűtés

Az epret megmosom, feldarabolom és egy lábosba teszem. Amennyiben fehérbort használok akkor először azt öntöm rá, és picit elforralom az alkohol tartalmát, ezután jöhet a víz, almalé esetén a folyadékok mehetnek együtt. Hozzáadom a cukrot, a vaníliás cukrot és egyet forralok rajta, majd az egészet pürésítem botmixerrel. Elkeverem benne a vízzel csomómentesre kevert pudingport és a tejszínt és még egyet forralok rajta, majd először vízfürdőben kissé lehűtöm, utána pedig hűtőbe teszem legalább 2 órára, de még jobb egy éjszakára.
Tálalás előtt elkészítem a túrófánkot. Villával áttöröm a túrót, majd hozzáadom a cukorral habosra kevert tojássárgákat, a lisztet, a sót, a szódabikarbónát, és a habosra vert tojásfehérjéket. Felforrósítom az olajat, vizes kézzel diónyi gombócokat formálok a masszából, majd 1-2 perc alatt mindkét oldalukat megsütöm, és papírtörlőn lecsepegtetem, ezután mehetnek a hideg levesbe.

További receptek:

Sütőtökös gnocchi

Jó pár recepttel korábban mutattam nektek a házi készítésű nudlijaimat, amikor említettem, hogy háromféle receptet készítettem. Eddig nem oszthattam meg Veletek a másik kettőt, mert

Fetás-paradicsomos fussili

Minden héten csütörtökön megyünk a heti nagybevásárlásra, így ilyenkor vagy maradékot eszünk, vagy valami gyors ebédet készítek. Az interneten terjengő fetás-paradicsomos tészta minket is utolért,

Vargabéles

Rég mutattam már nektek édes főételt, de ezek azok, amik ilyenkor a böjtben gyakrabban előkerülnek nálunk. Egy mákos guba, túrógombóc, vagy rizskoch mellett szintén kedvenc

Cukkinikrémleves

Foglalj helyet! Megkínálhatlak egy tányér levessel? Két évvel ezelőtt a születésnapomra kaptam egy csoda szuper turmix gépet, ami nem egyszerűen egy turmix, hanem kicsi aprító