Bécsi burgonyasaláta és a sütőben sült rántott hús

#28
Mutattam nektek néhány héttel ezelőtt a Marton Adri #gasztrosulijában tanult sütőben sült rántott hús receptjét, melyet azóta újra megcsináltam, és ez még mindig zseniális. Mivel a medvehagymának már sajnos vége, és nem akartam sima burgonyapürét vagy rizst készíteni a hús mellé, így kerestem valami extrábbat, így esett a választásom erre a bécsi burgonyasalátára, ami hatalmas adag lett, így még másnap is ehettünk belőle.
Hozzávalók:
80 dkg burgonya
2 ek. fehérborecet
3 dl alaplé vagy leszűrt húsleves
1 ek, olívaolaj
2 ek. mustár
2 kisebb fej lilahagyma
só, bors

Elkészítési idő: 1 óra + pihentetés
A burgonyákat megmosom, majd sós vízben, héjastól puhára főzöm nagyjából 20-30 perc alatt. A burgonyákat meghámozom, felkarikázom, majd egy tálba helyezem, amíg elkészítem a levet. Az ecetet, a húslevest vagy alaplevet, az olívaolajat és a mustárt egy kézi habverővel simára keverem, majd beleforgatom az apróra vágott lilahagymát és a felkarikázott burgonyát, és hagyom hogy a lében hűljön ki, hogy így jól átvegye az ecetes lé ízét. Sózom, borsozom, majd hűtőben legalább 30 percet pihentetem tálalás előtt. 

További receptek:

Meggykrémleves

#26 Jöjjön egy újabb leves, ami már a nyárra hangol bennünket. Nekünk olyan hatalmas szerencsénk van, hogy Férjem Nagypapájának kertjéből mindig rengeteg meggyet tudunk szedni,

Pisztáciakrémes mini babka

Bevallom őszintén, hogy nem vagyok az a típus, aki minden hétvégén süteményt süt a családi asztalra, van akik ezt sérelmezik is, de nyáron valahogy nem

Sütőtökös forró csokoládé

Ilyenkor ősszel, évről-évre egyre több mindenbe teszek sütőtököt. A klasszikus levesen kívül tettem már lasagne-ba, kuglófba, kávéba és most a forró csokoládéval próbálkoztam, ami jó

Fahéjas kuglóf

Ha ősz akkor nálam az egyértelműen a muffin és kuglóf időszaka. Ez igazán kuckózós sütemény egy bögre meleg teával vagy forró csokival, esetleg kávéval, és