Rózsaborsos sertéskaraj

Mióta feleség vagyok ez volt az a karácsony, amikor eddig a legtöbb családtagot láttam vendégül, ráadásul két alkalommal is, mert Szenteste vacsora is nálunk volt a család java, és 26-án ebédre pedig Nagyikám ebédjét szerveztem meg nálunk. 24-én a hagyományos rántott halon és burgonyasalátán, valamint hagymás törtkrumplin kívül az idei Lidl szakácskönyvből készítettem el a lazacos receptet, majd ezt is mutatom, két nap múlva pedig Nagyikámmal elkészítettük a másik Nagymamám hagyományos karácsonyi menüjét helyette, mert idén sajnos ő már nem volt velünk. Tőle megtanultam a töltött káposztát, ezt Nagyikámmal együtt elkészítettük már 23-án, mert a töltött káposzta többnaposan, felmelegítve az igazi. Emellé mindig karajból sütött sült húst ettünk, ezt cifráztam meg egy kicsit egy Nők Lapja Konyhás recept alapján, íme.
Hozzávalók:
80 dkg sertéskaraj
1 ek. mustár
1 ek. durvára őrölt borskeverék
2 ek. rózsabors
1 csokor petrezselyem
olaj
 
Elkészítési idő: 3 óra + 1 óra pihentetés
A karajt lehártyázom, majd bedörzsölöm a mustárral, megszórom a felaprított petrezselyemmel és a durvára őrölt borskeverékkel, és legalább egy órára (én egy éjszakát hagytam) a hűtőben állni hagyom.
A húst egy magas falú tepsibe helyezem, meglocsolom olajjal és öntök alá egy kevés vizet, majd alufóliával lefedve 120°-on 2 órát sütöm. A letakarás helyett én egy Nagymamám által bilinek nevezett edényt használtam, melynek van fedele is, így még jobban tudott párolódni. Az idő letelte után leveszem a fóliát, vagy fedőt és további 20 percig sütöm immár 180°-on, majd kivéve megszórom az enyhén megtört rózsaborssal.
Tipp: Nemrég Marton Adri egyik receptvideójában hallottam, hogyha sütőbe kerül az étel, akkor érdemesebb szárított fűszereket használni, mert azok nem égnek meg, ellenben a frissekkel.

További receptek:

Parmezános kakukkfüves kifli

Nagyon belejött a család is abba, hogy vacsorára, hétvégén reggelire Anyuci által sütött pékárut eszünk, ami amiatt biztos jobb, hogy tudjuk mit eszünk, hiszen én

Villámgyors túrós batyu

Ismét eljött a szeptember, és ezzel együtt nálunk már két iskolás gyerkőc van, akiknek minden nap a reggeli mellé uzsonnát is készítek. Gondoltam megosztom Veletek

Csokoládépuding házilag

Húsvét és Mikulás előtt mindig elkészítem ezt a desszertet, mielőtt beérkezik az újabb csokiadagja a gyerekeknek. Mivel közeledik Húsvét, így azt hiszem a Mikulás figurákat

Rakott karfiol lilahagymás besamellel

Nagyon szeretem a különféle rakott ételeket. Több érv is szól mellettük: egyrészt hamar elkészülnek, kevés vele az effektív feladat, van benne hús és rizs is,