Sonkás-sajtos piknikszendvics

Következzen egy újabb uzsisdoboz tipp. A leveles tészta mellett legutóbb kipróbáltam a friss pizzatésztát is, de nem pizza formájában, hanem egy újabb olyan ételt szerettem volna alkotni belőle, melyet akár fagyasztani is tudunk, és csak este előkapni a fagyasztóból, amit a gyermek reggel már vihet is magával, de ez is lehet remek pikk-pakk vacsora ötlet is.

A recept megjelent a februári Kifőztük gasztromagazinban is.

Hozzávalók 4 személyre:

1 tekercs félkész pizzatészta

125 gramm natúr sajtkrém

½ evőkanál szárított petrezselyem

1 gerezd áttört fokhagyma

só, bors

8 szelet gépsonka

5 dkg ementáli vagy füstölt sajt

a tetejére:

1 tojás

egész mák

szezámmag

 

Elkészítem a fűszeres krémet, amihez egy tálban összekeverem a sajtkrémet, a petrezselymet, az áttört fokhagymát, valamint ízlés szerint sózom és borsozom. Kitekerem a pizzatésztát, amit megkenek a krémmel. Ráfektetem a sonkaszeleteket, hogy kissé fedjék egymást, megszórom az előzőleg lereszelt sajttal és szorosan feltekerem.

A tetejét megkenem az enyhén felvert, sóval ízesített tojással és ízlés szerint különféle magokkal megszórom, majd előmelegített, 200 fokos, légkeveréses sütőben 30 perc alatt készre sütöm.

További receptek:

Epres túrórudi torta

Annyiszor megfogadtam már, hogy a jól sikerült tortákat újra sütöm, de a gyerekek szülinapján valahogy folyton újat akarok alkotni, mindig meglepetést szerezve. Ez persze rengeteg

Bodzás minipalacsinta

Öcsikém nemrégiben elköltözött, és tartottak egy lakásavató hétvégét a családnak, amikor sógornőjelöltem reggelire a terülj terülj asztalkámra amerikai palacsintát is sütött. Nagyon kitettek magukért, és

Fahéjas babka

Kalácsot nagyon régóta sütök itthon, régebben csak húsvétkor, majd egyik évben Férjem megkérdezte, hogyha ilyenkor egy délután alatt megsütöm az egész család kalács adagját, ami

Töltött cukkini

Ígértem, hogy sok cukkinis recept lesz az idén, és még mindig terem a kertben, így tervben van az évek óta várt cukkinispagetti is. Most a