Teljeskiőrlésű, kovászos rombuszkiflik

Bevallom őszintén, hogy mostanában kicsit mellékvágányra helyeztem a kovászomat. Minden héten megetetem, szóval gondoskodom róla, csak a hosszadalmas sütés maradt el. Múlt hétvégén már nagyon szégyelltem magam, így elővettem, megetetettem és kint hagytam a pulton, hogy lássam mennyit nő egy éjszaka alatt. Reggel hatalmas meglepetés ért, több mint duplájára nőtt, így ezen a csodás látványon felbuzdulva fel is szaporítottam gyorsan egy kenyérsütéshez, majd úgy gondoltam, hogy egyből sütök egy teljeskiőrlésű kenyeret is. 

Miközben már bekevertem a kovászt és autolizáltam a lisztet a vízzel, megjelent előttem barátnőm legújabb blogposztja a zabpelyhes rombuszkiflijeiről és gondoltam kipróbálom kenyér helyett ezt a formát. Nyilván így alakítgattam a kelesztési fázisokon, de ezt majd lejjebb részletezem, viszont ami a lényeg, hogy egy szuper és egyben egészséges szendvicsalapot sikerült alkotnom, melyből még most is van a fagyasztóban, amit reggel a mikróban vagy a sütőben kiolvasztva olyan, mintha most érkezett volna frissen a pékségből. Kicsit tömörebb a tésztája, mint ahogyan ez általában igaz a teljeskiőrlésű pékárukra, de úgy eltelít, hogy én még szinte ebéd időben se vagyok annyira éhes.

 

Hozzávalók 10 darabhoz:

140 g aktív kovász (50 g kovász, 100 g liszt, 80 g víz, melynek a maradékát újra etettem és eltettem a hűtőbe a következő sütésig)

190 g búzaliszt

190 g teljeskiőrlésű búzaliszt

270 g víz

40 g lenmag

40 g szezámmag

10 g só

zabpehely a szóráshoz


Amíg felszaporítom a kovászt, addig a liszteket és a vizet elkeverem egymással és 1,5 órán keresztül autolizálom. Dagasztógépbe helyezem a kovásszal, a magokkal és a sóval együtt, majd alaposan kidagasztom a tésztát, és konyharuhával lefedve 30 percig pihentetem. Ezután következik egy szirom hajtogatás az edényben (a tészta alá nyúlok a tálban és ráhajtom, majd elforgatom a tálat 90°-al, és addig ismétlem ezt, amíg körbe nem érek). Ezt a hajtogatás – 30 perc pihenés fázist még 2 alkalommal megismétlem, majd a harmadik hajtogatás után lefedve 2 órán keresztül kelesztem. 

Megformázom a rombusz kifliket az alábbiak szerint: 10 részre osztom a tésztát, majd mindegyiket gömbölyítem, kör alakúra lapogatom és képzeletben elfelezem, majd mindkét oldalát „feltekerem” a közepéig, ahol kissé lenyomkodom az illesztést. A henger tetejét és alját összenyomkodom, így alakul ki a rombusz szerű forma, majd 2-2,5 órán keresztül újra letakarva kelesztem.

A sütő aljába behelyezek egy vízzel teli fém tálat, előmelegítem 230 fokra, légkeveréses állásba, majd minden kiflit megspriccelek vízzel, megszórom őket apró szemű zabpehellyel és 25 percig sütöm őket.



További receptek:

Epres cupcake

Felfedeztem a Netflixen egy számomra új főzőműsort, amit nagyon élvezek nézni. Nadiya Konyhája, ahol gyors és egyszerű finomságokat találhattok, kisebb nagyobb csavarokkal, ami szuper alapötleteket

Bodzazselé

Az idei befőzési szezon elindult nálunk és alig várom a folytatást. Azt hiszem a bodza szezont teljesen kimaxoltam: készült Anyukám féle bodzás üdítő, idén először

Linzer

Vannak a karácsonynak elmaradhatatlan süteményei a családunkban, ilyen Nagymamám sárgatetejűje és islere, Nagyikám bejglije, Keresztanyám vaníliás keksze és Anyósom habcsókja. Ezek minden karácsony alkalmával előkerülnek.

Rakott spárga

A tavasz számomra az eper és a spárga megjelenésével válik egyértelművé. Előbbit az egész család szereti,utóbbival időnként „harcot” vívunk, hogy mennyit lehetne itthon enni belőle.