Sajtos sárgaborsó krémleves

Továbbra is szinte minden hétvégén előkerülnek a különféle „golyós” levesek nálunk, amiben a gyerekeknek sárgaborsót is el tudok rejteni, amit amúgy nem szívesen ennének meg, de krémleves formájában minden lecsúszik. 

Először ez az étel úgy készült, hogy sárgaborsó főzeléket készítettem, amiből maradt nagyjából 1-2 embernek való adag és maradt egy szintén kisebb adag sajtkrémleves és gondoltam megpróbálom őket összekombinálni, ami annyira jól sikerült, hogy a következő alkalommal már célirányosan készítettem ezt, és ismételten sikert aratott.

A recept megjelent a februári Kifőztük gasztromagazinban is, melyhez a botmixert a Russell Hobbs biztosította. 

Hozzávalók 4 személyre:

10 dkg sárgaborsó

1 vöröshagyma

kevés olaj

4 dl víz

1 zellerlevél

1 babérlevél

só

1 l alaplé vagy víz

10 dkg kéksajt

10 dkg krémsajt

10 dkg füstölt sajt

½ teáskanál szerecsendió

frissen őrölt bors

2 dl főzőtejszín

a tálaláshoz:

aprított petrezselyem

parmezán forgácsok

A sárgaborsót előző éjszaka beáztatom: kétszeres mennyiségű vizet öntök rá, melyből a maradékot reggel leöntöm róla. Egy edényben kevés olajon megdinsztelem az aprított vöröshagymát, majd hozzáadom a leszűrt sárgaborsót és felöntöm 4 dl vízzel. Sózom, beleteszem a babérlevelet és a zellerlevelet, majd forrástól számított 30 percig főzöm, ezután pedig botmixerrel pürésítem. 

Egy külön edényben felforralom az alaplevet (vagy vizet) és amikor forr, hozzáadom a feldarabolt/lereszelt sajtokat, majd addig kevergetem, míg elolvadnak. Szerecsendióval és borssal fűszerezem, belekeverem a sárgaborsópürét, felöntöm a tejszínnel, majd összemelegítem. Aprított petrezselyemmel és parmezán forgácsokkal tálalom.

További receptek:

Gombapástétom pirított dióval

Nálunk a gyerekek általában már délután felteszik a kérdést, hogy „Anyuci mi lesz ma a vacsora?” Ha azt válaszolom, hogy hideg, akkor jön a nyüszögés,

Tejszínes-kukoricás csirke

#1 Számunkra az itthoni karantén egyenlőre nem sokat változtatott a bevásárlási és étkezési szokásainkon, mert eddig is hetente egyszer jártunk bevásárolni, azon kívül csak a

Puliszkatorta

Valami egyszerűbb ebédet szerettem volna készíteni így hétköznap, de nem egy sima tésztát, bár bevallom én ellennék azon is, de nincs az a torna mennyiség,

Krumplileves csak úgy simán

#4 Újabb egyszerű leves következik, ahogyan én készítem. Apósom két hete, amikor kezdett valóban komolyra fordulni itthon is a helyzet, csak ennyit mondott: legyen itthon