Töpörtyűs pogácsa

Nagyon szeretem a pogácsákat, Nagyikám ennek a nagy mágusa nálunk, de mikor legutóbb megkívántunk családilag hétvégi ebédnek a gulyáslevest töpörtyűs pogácsával, akkor annak én álltam neki. Már többször próbálkoztam ezzel a fajta pogácsával, de sose lett olyan szép leveles, most viszont végre sikerült, de ennek sok idő volt az ára, azonban a lényeg az előre gondolkodás, mert én szombat délután gyúrtam össze és végeztem el a hajtogatásokat, majd egy éjszakát pihent a tészta a hűtőben, és vasárnap délelőtt már csak sütni kellett. Nem kötelező ennyit pihentetni, az utolsó hajtás után is elegendő csak 40 perc, nekem azért volt ez így praktikusabb, mert mindig későn állok neki és így nem éjszaka kellett sütnöm. 

Hozzávalók 2 tepsihez:

50 ml tej

1 kávéskanál cukor

20 g élesztő

40 dkg liszt+a nyújtáshoz

½ evőkanál só

12 dkg margarin

12 dkg tejföl

1 tojás

a hajtogatáshoz:

30 dkg töpörtyű krém

a tetejére:

1 tojás


Elkészítési idő: 3,5 óra pihentetéssel együtt

Sütési hőfok: 200 fok

 


Meglangyosítom a tejet, beleszórom a cukrot, egy csipetnyi lisztet és belemorzsolom az élesztőt, majd hagyom felfutni. Egy tálba szitálom a lisztet, hozzávegyítem a sót, majd jöhet a puha margarin, a tejföl és a tojás, valamint a felfuttatott élesztő. Alaposan kidagasztom a tésztát, és lefedve, meleg helyen 40 percig kelesztem.

Lisztezett felületen nagyjából 3-4 mm vastagra nyújtom a tésztát, amit megkenem a tepertőkrém felének kétharmadával. Ezután következik a hajtogatás: képzeletben elharmadolom a tésztát, behajtom a bal oldalát, majd erre rá a jobb oldalát és megkenem a krém felének maradék egyharmadával, majd hosszában is háromba hajtom a tésztát. Fóliába csomagolom, majd hűtőbe teszem, és 40 percig pihentetem, ami után ezt a hajtogatási folyamatot megismétlem a töpörtyűkrém másik felének bedolgozásával. Ezután újabb legalább 40 percre fóliázva a hűtőbe teszem, de ez lehet akár egy éjszaka is, akkor még jobban összeáll a tészta.

Lisztezett felületen kinyújtom, berácsozom a tetejét, pogácsaszaggatóval kiszúrom és sütőpapírral bélelt tepsire helyezem őket, majd újabb 20 percig kelesztem. Ezután megkenem az enyhén felvert, sóval ízesített tojással és 200 fokos, légkeveréses sütőben 20 percig sütöm.


A recept megjelent a Kifőztük magazin januári számában. 


További receptek:

Medvehagymás pogácsa

#22 Múlt héten egy gulyásleves után úgy döntöttem csak pogácsát eszünk, és most mivel mással legyen ez bolondítva, mint friss medvehagymával. Nagyon ki kell használni

Gombakrémleves kecskesajtos polentagombóccal

Gombaleves gyerekeknek? Golyóval bármi eladható, felnőtteknek pedig egy különleges levesbetét készült: kecskesajtos polentagombóc, ami bármennyire is extrának hangzik, nagyon könnyű elkészíteni. Hozzávalók: a leveshez: 50

Rote Grütze

A Rote Grütze receptet két éve próbálom nektek megmutatni, de első évben elfelejtettem a szezonális gyümölcsökkel lefotózni, és mire észbe kaptam, már nem tudtátok volna

Villámgyors gyömbéres keksz

Ez az a keksz, amit idén már négyszer elkészítettünk, mert ha a gyerekeknek este 6-kor jut eszükbe, hogy szeretnének sütni valamit, erre akkor is van