Sonkás tojáskrém – avagy maradékmentés húsvét után

#14
Húsvét után nálunk mindig készül egy jó kis színes rakott krumpli a színes tojásokból, mert ugye mindenkinél meg szokta fogni a tojás fehérjét a festék? Idén nem ez lett, mert nem készült sok festett tojás, illetve ami készült, azt kislányunk azért csak eljuttatta a locsolóinak kézen közön, vagy nagyon tetszett neki az Édesapámtól tanult kocogtatós verseny, miszerint mindketten a kezünkben kell fogjunk egy-egy főtt tojást és háromra össze kell koccantani és persze az nyer, akié nem reped meg. 
Na, de azért 3 tojást sikerült kimentenem a kocogtatás alól, és főtt sonkánk pedig még van jócskán, mert idén elég nagy darabot sikerült beszerezni, így elkészítettem ezt a maradékmentő sonkás tojáskrémet, vagy tojásos sonkakrémet, magam sem tudom igazán melyik a jobb kifejezés, illetve Férjem szerint ez inkább ilyen saláta szerű, mert nem igazán kenhető állagú, annál darabosabb lett, nyílván ezt több vaj hozzáadásával tudjátok javítani, de én úgy gondoltam elég kalória volt a napokban, nincs szükség most több vajra.
Hozzávalók:
3 főtt tojás
20-25 dkg főtt sonka
30 g puha vaj
2 tk. mustár
2 tk. majonéz
2 tk. ecetes torma
2 szál újhagyma
Elkészítési idő: 15 perc

A sonkát nagyon apróra felkockázom, majd hozzáadom a puha vajat, a mustárt, a majonézt, a tormát és villával összenyomkodom, vagy ha még jobban pépesre szeretnétek akkor botmixerrel, esetleg késes aprítóval is lehet pürésíteni. A tojásokat megpucolom, majd kislukú reszelőn lereszelem, az újhagymát nagyon apróra vágom és ezeket is belekeverem a sonkakrémbe. Mivel Nagyikámtól kaptam friss medvehagymát, így abból is csíkoztam bele, ez mindennek csak jót tesz.
Tipp: A képen a szuper vajas kifliket látjátok, amiket most fele-fele arányban teljeskiőrlésű és fehér liszt kombinációjával készítettem és így is szuperül működött, ugyanolyan finom puha, és talán nem lesz annyira lelkiismeret-furdalásotok utána.

További receptek:

Bodzás eperlekvár

Ahogyan az eper nekem a tavasz kezdte, a bodza már igazán a nyarat idézi. Tavaly gondoltam egyet és nagyon sokféle ételben összekombináltam ezt a két

Csirke cacciatore

Amikor este a vacsora után még eszünkbe jut, hogy holnapra ebédet kellene főzni, igazi segítség tud lenni egy lassúfőző , ha jó alapanyagokkal van tele

Cukros briós

Iskolás koromban a tízórais dobozunkban Anyukám igyekezett mindig mást csomagolni nekünk. Volt köztük szendvics, pogácsa, és különféle péksütemények is. Március óta itthon szinte minden pékárut

Tepsis palacsinta ráérős reggelire

Hétvégén jöhetnek a ráérős reggelik. Ilyenkor nem kell óracsörgésre kelni, bár nálunk a fiúk valahogy ilyenkor még korábban kelnek, bezzeg hétköznap megy a nyafi, hogy