Bolognai ragus penne sajtfelhővel

#5
A címet a gyerekek miatt találtam ki, hogy viccesebbek legyenek a mindennapok. Eljátszottuk, hogy úgy, mint az oviban lejönnek megkérdezni, hogy mi a mai ebéd, és én ezt találtam ki, jót kacagtak rajta. A recept úgy alakult, hogy múltkor nagy adag bolognai ragut készítettem, aminek a felét lefagyasztottam (most itt már a fél adag hozzávalóit írom), hogy legközelebb lasagne készüljön belőle. Ezt vettem most elő, majd mikor már kiolvadt tudatosult bennem, hogy nincs itthon lasagne lap (lehet a következő, amit most már tényleg kipróbálok a házi tészta lesz). Gondoltam nem baj, akkor megcsinálom a polenta lasagnet, amit múltkor találtam, fel is forraltam hozzá a vizet kakukkfűvel, de ekkor ért az újabb meglepetés, hogy nincs itthon kukoricadara sem, szóval rögtönöztem egy saját receptet, és 2 napig bőven elég ez az adag 2 felnőttnek és 3 gyereknek, de még harmadnap is jóllakik vele a család fele.
Hozzávalók:
1 fej hagyma
3 sárgarépa
2 szárzeller (ha nincs otthon, nem baj, ha kimarad)
50 dkg darált sertéshús
az alábbi fűszerek ízlés szerint: só, bors, pirospaprika, rozmaring, oregánó, bazsalikom
2,5 dl paradicsompüré (a dobozos fajta)
fél konzerv hámozott, darabolt paradicsom
50 dkg penne
1 kk. kakukkfű
1 ek. olívaolaj
1 ek. vaj
1 ek. liszt
4 dl tej
só, bors, szerecsendió
20 dkg krémsajt
10 dkg félkemény sajt reszelve
Elkészítési idő: 1,5 óra
Sütési hőfok: 200°
Először a bolognai ragunak állok neki, de ebből érdemes dupla vagy akár tripla adagot is készíteni, mert jól fagyasztható, és varriálható, hiszen nekem most ez a kreálmányom született belőle, de majd megmutatom a polenta lasagnet is, tölthettek vele zöldséget, ehetitek simán spagettire, vagy készülhet belőle klasszikus lasagne is.
Az apróra vágott hagymát kevés olajon megdinsztelem, közben sózom, hogy könnyebben puhuljon, hozzáadom a lereszelt sárgarépát és az aprított zellert, majd így pirítom őket egy kis ideig. Rádobom a húst, megpirítom ezt is, majd fűszerezem még sóval, borssal, és a zöldfűszerekkel ízlés szerint. Felöntöm a paradicsomlével és a darabolt paradicsommal, illetve egy kevés vízzel, amivel kiöblíthetem egyben a konzervdobozt is, és legalább 30 percet így forrni hagyom lassú tűzön. 
Közben felforralok egy kevés sóval és a kakukkfűvel egy lábosban vizet, amit ha forr lezárok, 10 percig állni hagyom, majd leszűröm, és újra felforralom, hogy megfőzhessen benne a pennét a csomagoláson leírtak szerint. Ez idő alatt csak a besamel az, ami folyamatos figyelmet igényel: az olaj és vaj keverékén megpirítom a lisztet, majd lassan felöntöm a tejjel és forrástól számított 1 percig forralom, amíg besűrűsödik, majd fűszerezem sóval, fehérborssal és szerecsendióval és belekeverem a krémsajtot.
Egy hőálló tálban rétegezem a hozzávalókat: a tészta fele, rá a bolognai ragu, majd a másik adag tészta, a sajtos besamel és a reszelt sajt. Előmelegített sütőben sütöm 30 percig, majd szeletelés előtt kicsit várok, akkor könnyebben tálalható.

További receptek:

Sajtos-túrós rudak

Mostanában, ha valamilyen családi ünnepség, baráti összejövetel van nálunk -ezt persze a jelenlegi helyzet annyira nem segíti elő, de nyáron volt még rá példa-, akkor

Kókuszos-narancsos kuglóf

Mióta megérkezett a hideg idő, azóta nálunk a sütemények is gyakrabban készülnek, hiszen a sütővel is remekül lehet fűteni. Na jó, ez a része persze

Gyökérkenyér

Kezdek belejönni az otthoni pékség üzemeltetésébe, és az igazat megvallva nagyon élvezem, hogy a friss kenyér, kifli, kalács illata belengi az egész házat. Gondoltam megpróbálkozom

Puliszkatorta

Valami egyszerűbb ebédet szerettem volna készíteni így hétköznap, de nem egy sima tésztát, bár bevallom én ellennék azon is, de nincs az a torna mennyiség,