Slanac – avagy sós rúd

Amikor elmegyünk a városban egy pékség közelében, mindig sós rudat kérnek a gyerekek, amit hármasával összesütve árulnak, így nekünk ez a három gyereknek pont egy vacsora. Én is ettem többször, valóban finom, de mikor legutóbb lapozgattuk Férjemmel a Limara könyvet, megegyeztünk, hogy ebből minden hónapban legalább egy péksüteményt el fogok készíteni. Ez januárban elég jól ment eddig, mert hármat is megcsináltam, a többit is mutatom majd, de elsőnek a hőn áhított slanacnak álltam neki, mely horvát eredetű. Fagyasztottam is le belőle, hogy megnézzük, úgy milyen állaga lesz, és mondhatom, így is finom, az elkészítése nem bonyolult, szóval hajrá otthoni pékjelöltek.
Hozzávalók 6×3 rúdhoz:
2,5 dl langyos tej
1 tk. cukor
25 g friss élesztő, vagy 1 tasak szárított
50 dkg finomliszt
2 tk. só
0,5 dl olaj
3 ek. tejföl
az a bizonyos só a tetején: 2 ek. liszt, 1 ek. só, 2-3 ek. víz
Elkészítési idő: 2,5 óra
Sütési hőfok: 200°
A langyos tejbe beleszórom a cukrot és belemorzsolom az élesztőt, majd elkeverem, de nem kell felfuttatni. Egy tálba szitálom a lisztet, amit összevegyítek a sóval, a közepébe mélyedést készítek, ide öntöm az olajat, az élesztős tejet és a tejfölt, majd kidagasztom a tésztát és lefedve 45 percig kelesztem.
Vékonyan lisztezett felületen 18 egyforma darabra vágom a tésztát, amit gömbölyítek és műanyag fóliával letakarva 15 percig pihentetem. A gombócokat 20 cm átmérőjű körlapokká nyújtom, amiket feltekerek és 3-3 rudat szorosan egymás mellé helyezek egy sütőpapírral bélelt tepsire. Ismét letakarom őket és további 20 percet kelesztem, addig előmelegítem a sütőt. A tepsit 15 percre betolom a forró sütőbe, melynek az aljába tehettek egy fém tálat is vízzel tele, mert a sütés közben képződő gőz, csak javítja a tészta állagát. Negyed óra múlva kiveszem a rudakat, és megcsurgatom a víz-só-liszt keverékkel, majd további 5-10 percig sütöm, és rácsra szedve kihűtöm.

További receptek:

Gombás-spenótos lasagne

A lasagne nálunk gyakori vendég, ha hétvégén szeretnénk tésztás ételt enni, mert mégsem olyan egyszerű, sokkal mutatósabb, mint egy sajtos-tejfölös vagy egy mákos tészta és

Tejszínes hagymakrémleves

A gyerekek által „golyósnak” nevezett levesek továbbra is szinte minden héten előkerülnek nálunk. Hagymalevest már több alkalommal készítettem, és a hagyma pucolásával még nem is

Bodzás eperlekvár

Ahogyan az eper nekem a tavasz kezdte, a bodza már igazán a nyarat idézi. Tavaly gondoltam egyet és nagyon sokféle ételben összekombináltam ezt a két