Gombapástétom pirított dióval

Nálunk a gyerekek általában már délután felteszik a kérdést, hogy „Anyuci mi lesz ma a vacsora?” Ha azt válaszolom, hogy hideg, akkor jön a nyüszögés, hogy csak hideg, mindig elgondolkodom, hogy azt hiszem kicsit el vannak kényeztetve. Persze ha ilyenkor bedobom, hogy de én sütöttem a kiflit vagy a szemlét hozzá, akkor már jobb helyzetben vagyok, de a sima felvágott, sajt, zöldség és pékáru kombináció sokszor unalmas, amit igyekszem sokszor feldobni valamivel.

Az egyik ilyen mód erre a különféle szendvicskrémek variálása, mint például ez a gombapástétom, amiről persze előre nem mondtam el, hogy ez gomba, mert akkor biztosan nem ették volna meg, de miután már elfogyott a java, elárultam nekik, hogy amúgy gombát esznek és meglepődve kértek belőle még. Ha bármihez gombát pirítotok, tegyetek picit többet az edénybe, és villámgyorsan elkészíthető belőle vacsira ez a pástétom.

A recept megjelent az áprilisi Kifőztük magazinban, a gombákért pedig ezúton is köszönet a ChefGombának.


Hozzávalók 4 személyre:

1 kis fej vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

40 dkg Chefgomba fehér és barna csiperkegomba vegyesen

kevés olaj

1 teáskanál morzsolt kakukkfű

1 kis csokor friss petrezselyem

5 dkg dió

1 nagy evőkanál natúr vajkrém

Elkészítési idő: 20 perc

A finomra aprított hagymát és fokhagymát megdinsztelem, majd jöhet hozzá a megtisztított és felszeletelt gomba és megvárom, míg minden nedvesség elpárolog belőle. Késes aprítóba helyezem a diót, amit kicsit megdarálok, majd hozzáadom a gombát és a fűszereket, és homogén masszává aprítom. Egy fakanál segítségével, a vajkrémmel homogén masszát keverek belőle, majd pirítóssal vagy friss kiflivel tálalom.

 

További receptek:

Mézes-fahéjas szilvalekvár

Ha ősz, akkor nálunk a szilva jöhet minden mennyiségben, süteménybe, amit nemrég mutattam is Nektek, most pedig a kedvenc szilvalekvárom receptjét hoztam. A klasszikus, szatmári,

Házi csirkemáj pástétom

A gyerekek nagyon szeretik a májkrémet, de jobban szeretem nekik azokat a krémeket adni nekik, amiket én készítek itthon, mert így tudom, hogy mi van

Humusz

Az utolsó böjti hétre hozok Nektek azért még pár húsmentes receptet, mert sokszor nekem is fejtörést okoz, hogy miket készítsek húsmentesen, hogy változatos is legyen,

Sárgabarackos gombóc

Lassan véget ér a sárgabarack szezon, de ezt a gyümölcsöt is remekül el tudjuk menteni magunknak akár az őszi napokra is lekvár, vagy akár egy