Sajtkrémes blini füstölt lazaccal, feketeerdő sonkával és fürjtojással

Szenteste a hagyományos vacsora elé mindig szeretek valamilyen új előételt varázsolni az ünnepi asztalra. Idén annyi fix ötletem volt, hogy füstölt lazacot szeretnék használni, na de mire? Egyszer csak jött az ötlet, hogy készítek blinit, amivel már jó ideje szemeztem, de sose tudtam mit is tegyünk rá. A kertünkből még nyáron szedett és lefagyasztott snidlinggel és petrezselyemmel, valamint egyéb fűszerekkel ízesítettem egy natúr sajtkrémet és össze is állt az előétel, ami bekerül a repertoárba. 

Hozzávalók nagyjából 30 db blinihez:

blinikhez:

3 dl tej

csipetnyi cukor

22 g élesztő

200 g liszt

4 tojás

csipetnyi só 

feltéthez:

360 g natúr sajtkrém

1-1 kis csokor snidling és petrezselyem

1 tk. édes paprikapehely

bors

1 gerezd áttört fokhagyma

150 g füstölt lazac filé

150 g feketeerdő sonka

10 db fürjtojás

Elkészítési idő: 1,5-2 óra pihentetéssel

Meglangyosítom a tejet, belekeverem a cukrot, belemorzsolom az élesztőt és egy csipetnyi lisztet, majd lefedve hagyom felfutni. A maradék tejben elkeverem a tojássárgákat, a fehérjéket félre teszem, de nem teszem vissza a hűtőbe. A tojásos tejbe beleszitálom a lisztet, hozzákeverem a felfuttatott élesztőt, csomómentesre keverem és letakarva 1 órát pihentetem, közben elkészítem a sajtkrémet.

Egy tálba teszem a sajtkrémet, majd belekeverem a fűszereket: az aprított snidlinget és petrezselymet, az édes paprikapelyhet, a fokhagymát, sót és borsot és félreteszem a hűtőbe tálalásig. A fürjtojásokat megfőzöm: alaposan, de óvatosan megmosom őket, majd meleg vízbe teszem őket, amíg felforralom a sós vizet. Amikor gyöngyözik beleteszem a tojásokat 1,5 percre, majd utána egyből átszedem őket 1,5 percre hideg vízbe és már lehet is pucolni, majd mindegyiket 3 szeletbe vágom.

Amikor letelt a pihentetés, a sóval habbá verem a fehérjéket és óvatosan hozzáforgatom a tésztához, majd egy kicsit kiolajozott palacsintasütőben elkezdem kisütni a bliniket, melyhez mindig nagyjából fél merőkanálnyi adagokat teszek a palacsintasütőbe, egyszerre maximum hármat, és mindkét oldalukat 2-2 percig sütöm őket.

Minden blinit megkenek a sajtkrémmel, majd fele-fele arányban elosztom rajtuk a feketeerdő sonkát és a fürjtojás szeleteket, valamint a füstölt lazacot.

További receptek:

Krémes spenótfőzelék

#33 Mi még azért tartjuk a karantént, így jól jönnek a villámgyors ebédek, amiket a gyerekek is szeretnek. Alig várom, hogy a saját kis veteményesünkből

Szalonnás, spenótos tortellini

#18 Ritkán veszek ennyire félkész ételt, mint a tortellini, de most ez is bekerült a kosárba, ha gyorsan kellene az ebéd. Na de azért nem

Sütés nélküli epres mini sajttorták

Sütés nélküli mini sajttortákat készítettem, mert volt egy kis maradék natúr sajtkrémem itthon, ami desszert után kiáltott. Nagyon szeretem a sajttortát, de a sütős verzióhoz

Epres galette

#35 Íme egy villámgyors epres süti, amit igazából bármilyen más gyümölcsből is el tudtok készíteni a nyár folyamán, csak a képzelet szab határt a különféle