
Cukkini brownie
Régóta nézegettem a cukkini alapú süteményeket, mert ódákat zengtek róla, hogy amellett, hogy nagyon szaftosak, puhák lesznek, még egészségesek is. Hétvégén vendégeink jöttek, így gondoltam
Még áprilisban kaptam egy szuper mintájú szilikon formát a Cookoritól, amiben az a szuper, hogy sült és fagyasztott desszerteket is készíthetünk benne, mivel mindkét szélsőséges hőmérsékletet bírja. Most egy fagyitortát mutatok Nektek, amit a nyári gyümölcsszezonban bármilyen gyümölccsel lehet varriálni, nagyon hamar elkészül és a házi fagyinak ki tudna ellenállni, főleg ilyen melegben?
A recept megjelent az áprilisi Kifőztük magazinban, szilikon formáért pedig köszönet a Cookorinak.
a semmifreddohoz
a tálaláshoz:
A tojások sárgáját elkeverem a porcukorral és a vaníliás cukorral, hozzáöntöm a megmosott citromok kifacsart levét, majd gőz fölött besűrítem a krémet, de nem forralom. A zselatint a vízzel elkeverem, majd folyamatos keverés mellett lassan a kész masszához adagolom, de ezzel is csak melegítem, véletlenül sem forralom. Egy nagyobb tálba öntöm az egészet, és kicsit hűlni hagyom. A tojások fehérjét habbá verem és egy spatulával óvatosan a citromos krémhez forgatom, majd habbá verem a tejszínt is és azt is óvatosan a masszához adom.
Szilikonformába öntöm a krémet, majd az alsó szélét körben kirakom a felszeletelt eprekkel, és legalább 4-5 órára, de legjobb, ha egy egész éjszakára mélyhűtőbe teszem. Mikor kiveszem, pár perc után könnyedén ki lehet fordítani a formából. Tetejét eprekkel és mentalevelekkel díszítem, majd meleg vízbe mártott késsel könnyedén tudom szeletelni.
Régóta nézegettem a cukkini alapú süteményeket, mert ódákat zengtek róla, hogy amellett, hogy nagyon szaftosak, puhák lesznek, még egészségesek is. Hétvégén vendégeink jöttek, így gondoltam
Ha ősz akkor nálam az egyértelműen a muffin és kuglóf időszaka. Ez igazán kuckózós sütemény egy bögre meleg teával vagy forró csokival, esetleg kávéval, és
Idén újra elérkezett a nap, amikor Hugicám szülinapjára tortát süthetek. Izgalmas kihívás volt, mert a szokásossal ellentétben, idén nem egy gyümölcsös-túrós vagy joghurtos verzióra vágyott,
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.