Körtés-epres kuglóffelfújt

Az utóbbi időben több ígéretem is volt nektek. Az egyik, hogy érkeznek böjti receptek, a másik pedig, hogy az újdonsült karantén alatt, jönnek az egyszerű receptek. A most következő mindkettőnek megfelel, sőt, még maradékmentő is, és nagyon jól variálható, biztos vagyok benne, hogy mindenki talál otthon hozzávalókat, vagy azok alternatíváit.

A mi esetünkben egy citromos kuglóf sütéssel indult az egész, ami sajnos – mivel általában minden kísérletből az első csak kísérlet – nem sikerült igazán jól, de egyrészt nem adtam fel, és meglett a tökéletes verzió, amit még igyekszem a héten hozni Nektek, de ezt sem szerettem volna kidobni. A máglyarakáshoz hasonló édes főétel készült belőle körtével, eperlekvárral és mandulával, amit úgy gondolom, hogy valahányszor megmarad egy kis szikkadt kalács vagy kuglóf, a jövőben is sokszor el fogok készíteni, próbáljátok ki.

Hozzávalók:

2 dl tej

2 dl tejszín 

1 szikkadt kuglóf vagy kalács (nagyjából 40 dkg) felkockázva

4 ek. szeletelt mandula

6 ek. eperlekvár

1 közepes körte

4 egész tojás

2 ek. porcukor

2 ek. cukor

2-3 ek. zsemlemorzsa

Elkészítési idő 45 perc

Sütési hőfok: 170°

A tejet és a tejszínt kicsit felmelegítem, majd ráöntöm a korábban feldarabolt kuglófra. A tojások sárgáit a porcukorral elkeverem, majd ezt is a kuglófra ötöm, összeforgatom és kicsit állni hagyom. A körtét meghámozom és vékonyan felszeletelem, majd egy hőálló tálban elkezdem a rétegezést. 

A tál alját megszórom zsemlemorzsával, ráöntöm a tejes-tojásos kuglófdarabokat, megkenem eperlekvárral, megszórom mandulával, majd ráhelyezem a körte szeleteket. A fehérjéket kemény habbá verem, hozzáadom a cukrot, majd ezzel is kicsit tovább verem és egy szilikonlapáttal a rétegek tetejére simítom. Előmelegített légkeveréses sütőben 30 percig sütöm.

 

 



További receptek:

Kéksajtos sonkás toast

Különleges vacsira vágysz? Megtaláltad! Ez az extra, de annál egyszerűbb szendvics mindenkit elkápráztat majd, ezt garantálom. Hozzávalók: a szendvicshez: 4 szelet toast kenyér 5 dkg

Gombapaprikás nokedlivel

Eddig, ha gombát ettünk itthon az általában a legtöbb boltban megvásárolható csiperke gomba volt, és nem vittük túlzásba ennek variálását. Gyerekkoromban Nagypapám és Nagyikám a

Fatörzs torta

Évek óta szerettem volna kipróbálni a karácsonyi fatörzs tortát, de Sógornőm ennek a specialistája, így ebbe nem avatkoztam bele, de idén ez a torta már

Fahéjas babka

Kalácsot nagyon régóta sütök itthon, régebben csak húsvétkor, majd egyik évben Férjem megkérdezte, hogyha ilyenkor egy délután alatt megsütöm az egész család kalács adagját, ami