Zeller saláta mindenféle finomsággal

Ez a saláta igazi csemege. Vannak, akik egyes összetevőit önmagukban nem szeretik de így együtt eddig minden vendégemet elvarázsolta, és alig tudták abbahagyni. A saláta lényege, hogy egy éjszakát mindenképpen állnia kell, hogy az ízek jól összeérjenek. Van ebben hús, sajt, tojás, zöldségek, szóval laktató, így mellé nem is nagyon szükséges mást enni, mivel mindig nagy adagot készítek belőle, így van, hogy ebédre is ezt eszem egy könnyebb napon, sőt egy hasonló csatos üvegben akár irodai ebédként vagy nyáron egy piknikre is magunkkal vihetjük.

 A recept megjelent a februári Kifőztük magazinban.

Hozzávalók 6 személyre:

az ecetes léhez:

2,5 dl víz

3 evőkanál cukor

1 evőkanál 10%-os ecet

1 teáskanál só

a salátához:

30 dkg zeller (pucolt mennyiség)

1 konzerv kukorica (285 g)

1 konzerv darabolt ananász (567 g) – a levére is szükség van

5 tojás

12 dkg gépsonka

10 dkg feta sajt

fél szál póréhagyma

20 dkg majonéz

 

Először elkészítem az ecetes salátalevet: összekeverem a vizet, az ecetet, a cukrot és a sót, majd felöntöm vele a nagylyukú reszelőn lereszelt zellert és legalább 30 percig állni hagyom, amíg előkészítem a többi összetevőt. A kukoricát és az ananászt leszűröm, de az ananász levét félre teszem, mert erre szükség lesz az öntethez. A tojásokat sós vízben 10 perc alatt keményre főzöm, majd lehűtöm, megpucolom és felkarikázom. A sonkát felcsíkozom, a feta sajtot össze morzsolom, a póréhagymát félkarikákra vágom.

A zellert leszűröm, majd az egyharmadát egy tál aljába teszem. Minden összetevőből két réteget fogok készíteni, így elfelezem őket és sorban a zellerre rétegezem: sonka, ananász, főtt tojás, kukorica, póréhagyma. Ezt követi egy újabb adag zeller, majd a hozzávalók második fele és végül zellerrel zárom a rétegzést. Az ananász levét elkeverem a majonézzel, ezt a salátára öntöm, majd a tetejére szórom a morzsolt feta sajtot.

 

További receptek:

Kókuszpalacsinta gyereknapra

Mióta a gyerekeink értékelik is ó, hogy mi került az asztalra, gyereknapon próbálok mindig valami vicces reggelit vagy uzsonnát tálalni nekik. Az elmúlt években volt

Slanac – avagy sós rúd

Amikor elmegyünk a városban egy pékség közelében, mindig sós rudat kérnek a gyerekek, amit hármasával összesütve árulnak, így nekünk ez a három gyereknek pont egy

Levendulás sárgabarack lekvár

Addig húztam az időt az eperszezonban, hogy hiába készült két újfajta ízkombináció, elmúlt az eperszezon mire megosztottam volna Veletek, de majd jövőre 🙂 Viszont most

Vargabéles

Rég mutattam már nektek édes főételt, de ezek azok, amik ilyenkor a böjtben gyakrabban előkerülnek nálunk. Egy mákos guba, túrógombóc, vagy rizskoch mellett szintén kedvenc