Darált húsos raguval töltött cukkini

Mikor tavasszal a veteményest terveztem,megkérdeztem a kertészetben a hölgyet, akihez évek óta jár a család, Édesanyám is minden palántát Tőle szerzett be, hogy mennyi cukkini palántát vegyek. Azt javasolta, hogy egyenlőre egyet, mert higyjem el, nagyon bőven fog teremni. Bevallom kicsit szkeptikus voltam, de belementem, majd jötek a késő májusi fagyok, ami nálunk extrán érvényesült, és az egyetlen cukkini palántám úgy tűnt, elfagyott, de megbeszéltem vele, hogy térjen magához, én meg fogom becsülni. Szót fogadott, és már az ötödik hatalmas, de tényleg hatalmas cukkinit szedjük le róla, és még rengeteg kis bébi van rajta, és virág is, szóval míg az első fagyok meg nem jönnek, azt hiszem elég bőven fog teremni valóban.

Az elsőből cukkinilevest készítettem, de mivel akkor összesen 6 gyerkőc elé kellett tegyem az ebédet, a fotózásra nem volt idő – majd legközelebb -, viszont a töltött cukkinit megörökítettem. Ezek piacon vett pici verzióból készültek, de legközelebb piciként szedem le a sajátunkat, és azt fogom hasonlóan megtölteni. A gyerekeknek ki kellett szednem a héjából, de ennek olyan puha héja volt még, hogy én azt is megettem.

Hozzávalók:

3 kisebb cukkini

1 hagyma

50 dkg darált hús

2 paradicsom

80 g fetasajt

só, bors

1 csokor petrezselyem

tejföl ízlés szerint

5-10 dkg sajt reszelve

Elkészítési idő: 45 perc

Sütési hőfok: 180-200°

 

A cukkiniket félbevágom, és kikaparom belőle a magokat. Olajon megdinsztelem az apróra vágott hagymát, majd megpirítom rajta a darált húst, sózom, borsozom, hozzáadom az apró kockákra vágott paradicsomot, belemorzsolom a fetasajtot, majd hagytam egy pár percig rotyogni. Belekeverem a felaprított petrezselymet. Megtöltöm a hőálló edénybe tett cukkiniket, mindegyik tetejére kanalazok ízlés szerint tejfölt, megszórom sajttal és 15 perc alatt megsütöm, majd feljebb emelem a hőfokot 200°-ra és további 5 percig pirítom őket.

További receptek:

Tonhalas tortillatekercs

Egy ház körüli munkával telt délután után született ez a vacsora ötlet, mert tudom ilyenkor, ha a „Mi lesz ma a vacsi?” kérdésre az a

Csokoládépuding házilag

Húsvét és Mikulás előtt mindig elkészítem ezt a desszertet, mielőtt beérkezik az újabb csokiadagja a gyerekeknek. Mivel közeledik Húsvét, így azt hiszem a Mikulás figurákat

Gyros házi lepénykenyérrel

A streetfood ételeket otthon is el lehet készíteni, és a legjobb benne, hogy mindenki annyit és úgy pakol bele például ebbe a házi lepénykenyérbe, ahogyan