Tejszínes-kukoricás csirke

#1
Számunkra az itthoni karantén egyenlőre nem sokat változtatott a bevásárlási és étkezési szokásainkon, mert eddig is hetente egyszer jártunk bevásárolni, azon kívül csak a tejet, kenyeret kellett frissen venni, de mivel a család nagyon rákapott arra, hogy Anyuci süti a kenyeret, kiflit, zsemlét, kalácsot, így utóbbi se probléma már. 
Ahhoz viszont, hogy még kevesebbet kelljen boltba mennünk és, hogy a gyerekek ne csak azt kapják belőlem délelőtt, hogy Anyuci főz, mos, tereget… nagyobb adagokat készítek mindenből. Hétfőn még a hétvégi ebédet ettük, ami a gyerekek nagy kedvence, tehát ez az adag két napra is elég 2 felnőttnek és 3 gyereknek.
Hozzávalók:
70 dkg csirkemell
4 dl tejszín
só, bors, szerecsendió
1 konzerv kukorica
1 ek. aprított petrezselyem
5 dkg sajt reszelve
Elkészítési idő: 30 perc 
A csirkemellet felcsíkozom, majd egy serpenyőben kevés olajon megpirítom. Sózom, borsozom, megszórom szerecsendióval és tovább pirítom. Felöntöm a tejszínnel, belekeverem a reszelt sajtot, a lecsepegtetett kukoricát és az aprított petrezselymet. Még egyet forralok rajta és már kész is. Amíg elkészül a csirke felteszek vizet forralni és igény szerint rizst vagy tésztát főzök benne, ami elkészül az idő alatt, amíg a csirke.

Tipp: Bármilyen sajtot használhattok ehhez, van amikor krémsajtot teszek bele, de tényleg a hűtőben talált bármilyen kis darab sajt megteszi, vagy ha nincs el is hagyhatjátok, anélkül is finom.

További receptek:

Epres-túrós réteskosár

Villámgyors sütemény, ami tökéletes uzsonna a gyerekeknek is, bármilyen gyümölccsel variálható, igazi jollyjoker. Réteslapra, túróra és valamilyen szezonális gyümölcsre van szinte csak szükség, és egy

Eperkrémleves túrófánkkal

#34 Már nagyon rég szerettem volna másfajta gyümölcsből is készíteni gyümölcslevest, mint a meggy, de mivel a családban hatalmas meggyfák vannak, így kézenfekvő volt mindig