Cukros briós

Iskolás koromban a tízórais dobozunkban Anyukám igyekezett mindig mást csomagolni nekünk. Volt köztük szendvics, pogácsa, és különféle péksütemények is. Március óta itthon szinte minden pékárut én sütök a családnak, legyen szó kenyérről – itt a kovászos is természetesen porondon van -, kalácsról, zsemléről, kifliről, túrós batyuról és minden másról, így amikor elérkezett a szeptember és már nekünk is lett egy iskolásunk, alig vártam, hogy neki is süthessek sok-sok finomságot. Az ő uzsonnás dobozába nem került még boltban vett pékáru, így volt ez a héten is, amikor már egy régóta tervezett dologgal próbálkoztam, a brióssal. Mikor délután hazaért az iskolából, már egyből érezte az illatok alapján, hogy ma sütöttem valamit, és mikor elmondtam neki, hogy mit, felcsillant a szeme, hogy akkor holnap vihet azt tízóraira? Ezek a szemek és mosolyok minden fáradozást megérnek!
 

Hozzávalók 16 darabhoz:

50 dkg liszt

8 dkg porcukor

csipetnyi só

2 dl tej

1 kk. cukor

1 kk. liszt

20 g élesztő

2 tojás

10 dkg puha vaj

1 tojás a kenéshez 

1 cs. vaníliás cukor a szóráshoz

Elkészítési idő: 2 óra

Sütési hőfok: 180°

 

Egy nagy tálba szitálom a lisztet, amit összevegyítek a sóval és a porcukorral. A tejet meglangyosítom, elkeverem benne a cukrot és a lisztet, majd belemorzsolom az élesztőt és hagyom felfutni. A lisztes keverék közepébe ütöm a tojásokat, hozzáadom a felfuttatott élesztőt és a puha vajat, majd géppel vagy kézzel alaposan kidagasztom a tésztát. Fóliával és konyharuhával lefedve 40 perc alatt duplájára kelesztem.

16 egyforma kis cipót formázok a tésztából, melyeket egyesével gömbölyítek és lefedve újabb 15 percig pihenni hagyom őket. Minden egyes gombócból nagyjából 40 centi rudat sodrok, melyeket egyesével lazán feltekerek és a végét az aljára behajtom. Nem jó szorosan tekerni, mert akkor nagyon fel fog púposodni sülés közben. Megkenem őket felvert tojással, majd további 30 percig pihentetem. Előmelegítem a sütőt, és amikor letelt a kelesztési idő, újból megkenem a briósokat, megszórom őket vaníliás cukorral és 20-25 perc alatt aranybarnára sütöm.

További receptek:

French toast feltúrbózva

Ezzel a reggelivel garantálom, hogy levehetitek a családot a lábukról. A bundás kenyér nagy kedvencem, de olajossága miatt ritkán készítek. A french toast-tal, azaz a

Zserbókuglóf

Már nincs két hét Karácsonyig, így kétnaponta szeretnék megosztani Veletek egy-egy ünnepi receptet, hogy könnyebbé tegyem számotokra az ünnepi menü tervezését. Lesz itt egyszerű és

Levendulaszörp

Íme az idei ötödik szörp, amit készítettem, és még nem gondolom úgy, hogy befejezem. Van már a kamrapolcon bodzaszörp, eper-, meggy-, menta és most elérkezett